A fizikai munka meglepő népszerűségnek örvend

fizikai munka, öntöző lány

Az elmúlt években megfigyelhető jelenségnek számít a fizikai munka körüli átalakuló trend, ugyanis egyre nagyobb versenyt folytatnak a cégek a fizikai munkások megnyeréséért majd megtartásáért. Az elmúlt, nagyjából 5 évben, dinamikus fejlődésen, növekedésen ment keresztül a fizikai munka jövedelmezése.

Mondhatni, szilárdan az átlagbér-emelkedés felett növekedett. De érdekesmód, hiába a nagy béremelkedés a fizikai munkások számára, ez már nem is jelent önmagában versenytényezőt a piacon a munkáltatók számára. Ilyenkor a munkaadók maradnak hoppon, hogy akkor milyen stratégiával is kéne megnyerni a fizikai munkavállalókat. Ugyanis, látható, hogy a béremelkedés ellenére, stabilan megmaradt a sűrű fluktuáció a fizikai munka területén.

Mivel azonban ezek között a betanított munkák között már egyre könnyebb a váltás és átjárás, ezért a munkaadóknak kell ehhez alkalmazkodni, és ennek megfelelő ötletekkel előállni a munkaerő megnyerésére és megtartására. A bérek mellett más piaci igényekhez is igazodniuk szükséges ehhez, mint például a béren kívüli juttatások rendszeréhez. Ilyen például a műszakpótlék, a jelenléti pótlék, a teljesítményfüggő bónuszok és a cafeteria.

Ezen felül ritkább ugyan, de létezik még a belépési bónusz és a hűségbónusz is. Szinte bármilyen bónuszt ki lehet találni, amit csak díjazni lehet egy munkavállalás során. De az anyagi előnyök mellett még meghatározó súllyal vet a latba a műszakrend is, valamint a munkahely távolsága. A biztoskesz.hu oldalán érdemes körülnézni betanított munkákért, akár a diák korosztálytól kezdve a nyugdíjas korosztályig itt mindenki megtalálhatja számításait!