Bod Tamás - Egy különös zsarolás története - Régen volt, felejtsük el!Egy 1997-es zsarolási ügyben először – fura körülmények között – bizonyítottság hiányában megszüntették a nyomozást, majd három évvel később, a nagy olajügyi láz idején mégis emiatt tartóztatták le Ábrahám Bélát, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatóját – ugyancsak fura körülmények között. A szerző a szövevényes történet rekonstruálására vállalkozott. Pusztai László - Szélenergia-fölhasználás Magyarországon - A kezdetek nehézségei"Ez olyan, mintha a vidéki tűzoltóknak három nappal előre be kellene jelenteni a tűzesetet, hogy legyen idejük a tűzoltószekérről lerakni a trágyát" - jellemzi a szélerőművek körül kialakult legújabb botrányt egy magyar szélkerékfarm tulajdonosa. Az év elején ugyanis a magyar villamos hálózat rendszerirányítója bejelentette: csak akkor fizeti ki a szerződésben foglalt összeget a megtermelt áram után, ha a termelő egy hónapra előre közli, mikor mennyi energiát akar betáplálni a hálózatba. Kazai Anita - Akar kísérleti nyúl lenni? - A kozmetikumok és az egészségNaponta átlagosan kilencféle kozmetikumot használunk, és alig foglalkozunk azzal, hogy ezeket milyen összetevők alkotják. Abban bízunk, hogy a gyártók felelősségteljesek, a jogszabályok és ellenőrző hatóságok pedig megvédenek. A valóság kiábrándító: a szabályozás gyenge és kijátszható, míg a termékekben ártalmas anyagok lehetnek. Az egészségkárosító mellékhatásokat a hatóságok gyakran csak évekkel a forgalomba kerülést követően vizsgálják meg alaposan Szlankó Bálint - Magyarok AfganisztánbanMindenki tisztában van azzal, hogy Magyarország aktív és egyre aktívabb szerepet vállal egy brutális konfliktusban a világ másik felén, Afganisztánban? A Narancs utánajárt az új magyar biztonságpolitikának, aminek középpontjában a feltétlen NATO-lojalitás, globális konfliktuskezelés, plusz egy kis káeurópai ügyeskedés áll – és egy háború, amit sokak szerint talán nem is lehet megnyerni. Varró Szilvia - Céltalanul - Az MSZP-SZDSZ kormányok romapolitikája 2002 ótaMegbukott a telepfelszámolás, nem sikertörténet a roma gyerekek integrációja, változatlan a cigány munkanélküliek száma, drámai a romák egészségügyi helyzete. Hat éve volt a szociálliberális koalíciónak, hogy mélyreható változásokat indítson el a magyarországi cigányság helyzetében. Acsai Ferenc - Tűk a szénakazalban - Amíg a készlet tartAz ezredfordulón a kormányzat a drogstratégia helyi érvényesítésére lehetővé tette, hogy a helyi szakemberek az önkormányzattal karöltve Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokat (KEF) hozzanak létre. A KEF-ek nagy részét a pénzhiány és a túlzott önkormányzati befolyás mára teljesen padlóra küldte. A drogszcéna helyi intézményei közötti összhangot nem sikerült megteremteni, és sem a drogfogyasztás nem csökkent, sem a megelőzés színvonala nem javult. Magyari Péter - Kiszórjuk az ablakon a drogosok milliárdjaitÉvi 8 milliárdot költ az állam droggal kapcsolatos büntetésekre, a pénz 80 százaléka fogyasztók üldözésére megy el. A drogosok egészségügyi ellátására ennek csak az ötöde jut. A büntetőpolitika nem hatékony és drága. Az olcsóbb és hatékonyabb, ártalomcsökkentőnek nevezett megoldások viszont nehézkesen működnek. Bizonytalan a törvényi háttér, és pénz is alig jut ezekre. Volt rá remény, hogy a törvény mostanában megváltozzon. Csányi Sándor megzsarolása: Kié a Bank Center?A Bankár vállalkozáscsoport tevékenységét vizsgáló, nyolc éve keletkezett APEH-dokumentumokért követeltek zsarolók 12,5 milliárd forintot az OTP Bank elnök-vezérigazgatójától. Az APEH anno a Bank Center tulajdonosváltásait és jelzáloghitelügyleteit vizsgálta. A VPOP most újra nyomoz az ügyben, de a vizsgálatsorozat eredeti dokumentumai "elvesztek". M. László Ferenc: Láncreakció - Válságban az építőiparAz ezredforduló óta a politika húzóágazatként tekint a magyar építőiparra, az állam közvetlen és közvetett támogatások, megbízások révén évente közel 500 milliárdot fektet az ágazatba. Az eredmény: csaknem 600 milliárdos körbetartozás, százezernél több feketemunkás, hatalmas köztartozások és csődhullám. |