seo
oknyomozó
TASZ Oknyomozó    

M. László Ferenc: Önerőt merítettek - Roma foglalkoztatási programok I.

Egyes becslések szerint a magyarországi cigány családok több mint felénél egyetlen kereső személy sincs – a beáramló uniós milliárdok ellenére a foglalkoztatáspolitika mára csődöt mondott. Vizsgálódásunk első részében egy szatmári és egy borsodi esetet górcső alá véve próbáljuk megfejteni a kudarc okait.

„Még hogy a cigány ember nem dolgozik: tavasztól őszig napi 8-10 órát kint vagyunk a földeken. Palántázunk, kapálunk, öntözünk, permetezünk, kézzel vezetjük fel a növény szárát a támrendszerre, letörjük a felesleges indákat, majd két-három naponta szüretelünk. Egy kisebb kert évente nettó ötszázezret hoz, amit félreteszünk a téli számlákra, esetleg beiskolázzuk belőle a gyerekeket” – meséli Balázs Csaba, hogy élnek évről évre a roma családok a magyar-román-ukrán hármashatár csücskében meghúzódó Gacsályon. „Mondjon mást, csinálom!” – vágja rá, amikor megkérdezem, van-e értelme az egyre kevesebb pénzt hozó vesződésnek.

Termőre fordult

A fehérgyarmati kistérségben található településen nincs elkülönült cigánytelep, de jól kivehető, mely házakban laknak romák: a szépen rendben tartott, kicsi, többnyire kerítésnélküli otthonok mellett szinte mindenütt látni a palántákat takaró fekete fóliát, a kordonokra felhúzott hálót, egy-két udvaron pedig válogatógépet is találni. A gacsályi, illetve a pár kilométerre odébb lévő csegöldi uborkatermesztés azon kevés foglalkoztatási projektek egyike, amely még a kilencvenes évek derekán indult, de mai napig életképes.

„A múltrendszerben a téeszek sokunkat felemeltek, hogy aztán a kárpótlás idején újból kimaradtunk a jóból. Szóvá is tettem ezt annakidején a földosztó bizottságnál, de azzal maradtam. Nagy hiba volt kihagyni minket, ez lehetett volna a felemelkedés záloga” – von mérleget a közelmúltról Tóth Pál, a Lungo Drom helyi képviselője, az egyik ötletgazda. A szövetkezetben egykoron esztergályosként dolgozó Tóth a kilencvenes évek elején próbált földet szerezni, de egy hektárnál többre nem jutott. Végül 1995-ben néhány sorstársával együtt bekapcsolódott az önkormányzat szociális földprogramjába (erről lásd Parasztosodás című keretesünket), majd nekiállt a termelésnek. Ám ez sem ment zökkenőmentesen: furcsa módon a terület egy részét egy kft vette birtokba, holott a program pont a rászorulók, a hátrányos helyzetűek támogatásáról szólt. „Ott voltunk állás nélkül, közben kitanultuk az uborkatermesztés csínját-bínját, nem akartunk egy cégnek dolgozni felesbe-harmadába. Azt mondtam, próbáljuk meg önállóan a kertjeinkben” – meséli, mi ösztönözte arra, hogy megszervezze az embereket. Forgatta a pályázati figyelőt, eljárt különféle előadásokra, konferenciákra, így találta meg az Autonómia Alapítvány (AA) pályázatát.

A helyi Lungo Drom először 1998-ban jutott hétszázezer, majd egy évre rá 1,6 millió forintnyi támogatáshoz az alapítványtól. Az első összeget kamatmentes támogatásként kapták, amit a termelésbe bekapcsolódó családok pontosan visszafizettek: ebből vették meg a palántákat, a fóliát, a csepegtetőcsövet – tehát az induláshoz szükséges eszközöket –, majd a termés értékesítése után törlesztették a „hitelt”. A következő pályázatnál az Autonómia feltételként szabta, hogy a profit ötven százalékát forgassák vissza a termelésbe, amit sikerrel teljesítettek, hiszen szinte mindenki haszonnal zárta a 2000-es évet. Mindezt úgy, hogy a családoknak évi százezer forintos önrészt kellett felmutatniuk. A lemorzsolódás minimális volt: öt család lépett ki a programból, de őket a harmadik évben a szervezők pótolták, amihez újabb támogatást – közel kétmillió forintot – kértek és kaptak 2001-ben.
Az elsődleges cél a megélhetés biztosítása és az elszegényedés megállítása volt. A családok többsége ma is ebből él, igaz, az életszínvonalúk alig emelkedett. „Lízingelünk egy Suzukit – azt is az asszony nevére, neki van állása –, kitaníttatjuk a gyerekeket, és nincsenek tartozásaink. Nem kis dolog ez a mai világban” – mondja Balázs Csaba, mire elég az uborkából befolyó pénz. Továbblépni nem igazán akar: már ez a kis darab föld is sok vesződséggel jár, egy nagyobbat legfeljebb napszámosokkal tudna műveltetni, a család már most is leterhelt. Igaz, ha akarna, sem tudna: szabad föld nincs (a gacsályi romák egybehangzóan állítják, új földprogram azóta sem indult), a bérlés sokba kerül, hitelekhez nem jutnak hozzá. „Olyan »gyutacspénzek« kellenének, amiket annakidején az Autonómia adott, de pármilliós pályázatok mostanság nincsenek, a bankok pedig ilyen apróságokkal nem vesződnek, nincs is mire ráterhelni a hitelt” – panaszkodik Tóth. Nemrég mikrohitelt vettek fel az Autonómiától, csakhogy a profit az adott esztendőben minimális volt, nem tudták kigazdálkodni a törlesztéshez szükséges pénzt.

Ráadásul a családok ki vannak szolgáltatva a felvásárló kft-nek. Ezek biztosítják azt a szezonindító tőkét, a szükséges eszközöket, amit néhány évig a termelők az alapítványtól szereztek be. „Hiába jönnek el idáig a vecsési savanyítók, ha a kft megtudja, hogy üzleteltem velük, könnyen feketelistára kerülhetek” – állítja Balázs Béla. A jelentős állami támogatásokban részesülő integrátorok, termelői és értékesítő szövetkezetek pedig tehetetlenek, nem tudják elejét venni a felvásárlók kartelezésének, amelyek évek óta megalázóan kevés pénzt fizetnek a termésért, miközben a bekerülési költségek a többszörösükre emelkedtek.
A kertjeikben termelő szegényebb családok attól tartanak, hogy az Út a munkához nevet viselő kormányzati program – amelynek elsődleges célja a tartós munkanélküliek munkaerőpiacra való visszavezetése, és a segélyezés arányainak csökkentése – fogja ellehetetleníteni a gazdálkodást. Ugyanis számukra ezek a támogatások biztosítják a fix jövedelmet, teszik tervezhetővé az évet, az uborkázásból származó profit csak a szükséges pluszt garantálja. „Ha a főszezonban berendelnek közmunkázni az önkormányzathoz, akkor nem tudom, ki fogja leszedni a termést” – kesereg Balázs Csaba.

A kezdeti csapatból két embernek sikerült kiemelkednie. Tóth Pál ma hatezer folyóméteren termeszt uborkát, évente 6-8 embernek ad munkát. Az unokabátyja, Dávid Lajos pedig igazi „zsíros” gazdává nőtte ki magát: hatalmas gépparkja van, több száz hektáron gazdálkodik, 2001-ben 29 hektárnyi intenzív gyümölcsöst telepített minisztériumi támogatással – az ő esete is azt bizonyítja, hogy egy bizonyos szint felett könnyedén nyílnak a forráskezelők csapjai. Tóth tíz-, Dávid négygyerekes vályogvető famíliából származik. Igaz, a vállalkozó szellem soha nem hiányzott egyikükből sem: a korai kilencvenes években ügyesen használták ki a határ menti bevásárlóturizmust, a piacozást, buszokkal szállították Románia és Magyarország között az árusokat – a kezdőtőkére is így tettek szert.

Az emberi tényező

A gacsályi uborkatermesztők viszonylagos sikere nem egyedüli, a kilencvenes években több eredményes mezőgazdasági-foglalkoztatási projekt futott – ezek többsége az Autonómiától, az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFA), esetenként a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól (MCKA), és a Soros Alapítványtól kapta a kezdőlökést. Ekkor vetették meg a gazdaságuk alapjait többek között a ma is termelő bagaméri tormatermesztők (részletesen lásd: Maguk mérik, Magyar Narancs, 2006. augusztus 17.), évekig sikeresen tevékenykedtek Hosszúpályiban a pritaminpaprikát termelő fóliázók, de a gyomaendrődi kecsketartók is eredményesek voltak kezdetben.

„A kilencvenes évek első felében jelentős szerepe az emberi tényezőnek: nagy szerencsénk volt azokkal a helyi izgő-mozgó emberekkel, akik ebben az időszakban veszítették el a munkájukat, de még volt némi megtakarításuk, és tenni akartak a saját és környezetük sorsának jobbításáért” – mondta a Narancsnak Bonfig Ágnes, az OFA szakmai igazgatóhelyettese. Ám, ha a projektvezető-ötletadó valamiért kidőlt, akkor gyakran a program is összeomlott. Részben ez történt Hosszúpályiban, ahol a helyi termelőket szövetkezetbe szervező Gyöngyösi Jenő személyes okok miatt hagyott fel a munkával, ma már egy másik falu kisebbségi kormányzatában ténykedik. Lapunknak Hosszúpályi polgármestere megerősítette, a településen évekkel ezelőtt leállt a fóliázás, a romák nagy része tartós munkanélküli (Gyöngyösit több heti keresgélés után sem sikerült elérni).
Többen megpróbálták kamatoztatni a projektek révén kialakított kapcsolatrendszerűket, népszerűségüket: vagy az Országos Cigányönkormányzatba (OCÖ) igyekeztek – mint a gyomaendrődi Dogi János –, vagy a roma szavazatokra hajtó pártok szívták fel őket – mint az Autonómiánál egykoron sikerrel pályázó Teleki Lászlót –, esetleg helyben mérettették meg magukat – így lett a több százmilliót összepályázó Kosztics Józsefből 2006-ban Siklósnagyfalu polgármestere. Sokan egyszerűen beleuntak az állandó pályázgatásba, a sikeres vállalkozók ma már inkább a cégeik érdekeit tartják szem előtt. Vannak olyan roma értelmiségiek, akik egyenesen azt állítják, a kilencvenes években indított vállalkozásfejlesztő programok verték szét a cigány önszerveződéseket.

Ám a roma foglalkoztatáspolitika színeváltozásait ismerő szociológusok, közgazdászok szerint a legtöbb zavart – meglepő módon – az ezredfordulón a rendszerbe hirtelen beáramló hatalmas pénzek, a sokszorosukra duzzadó támogatások, és a velük járó bürokrácia okozta. Míg a kilencvenes években inkább a kisebb, zömében pár milliós projektek voltak jellemzőek – ezeknek jelentős része ráadásul visszatérítendő támogatás volt –, az ezredforduló után a több tíz- és százmilliós programok váltak meghatározóvá. Ugyanis az uniós csatlakozás előkészítésén dolgozó, az elégtelen kisebbségpolitikája miatt Brüsszelből egyre többet bírált magyar kormány fokozatosan növelte az állami támogatásokat. A fő szempont egy idő után már nem az értelmes, fenntartható ötletek megtalálása és felkarolása volt, egyszerűen el kellett költeni, ami a rendelkezésre állt.
„A cigányság helyzetének javítását szolgáló költségvetési források az 1998 és 2006 közötti periódusban gyors ütemben növekedtek. Különösen erőteljes volt a forrásbővülés 2002 és 2005 között. Ebben az időszakban a ráfordítások 7,6 Mrd Ft-ról 21,8 Mrd-ra emelkedtek, főként az uniós támogatások 2003-as és 2004-es évi növekedésének és a foglalkoztatást elősegítő pénzeszközök gyors bővülésének köszönhetően” – olvasható az Állami Számvevőszék tavaly kiadott, témával foglalkozó jelentésében. Az OFA 2001-2002-ben kifejezetten roma programokra több mint 121 milliót fordított, átlagban 8 milliót kapott egy pályázó. Ekkortájt lépett a porondra a hazai források egy részét, az előcsatlakozási alapokat, majd Strukturális Alapok humánerőforrás-fejlesztési támogatásait kezelő ESZA Kht., amely eleinte 70-150 milliós, majd 300 millió feletti pályázatokat írt ki. Közben a civilek többsége is profilváltáson ment keresztül: a nagy nyugati támogatóik a közelgő uniós csatlakozásra hivatkozva kivonultak Magyarországról. Így esett el többek között az Autonómia is a korábbi forrásaitól, majd állt át a különböző európai támogatások (Phare, EQUAL, norvég alap) közvetítésére.
Ezeknek a pályázatoknak az előkészítése speciális tudást, viszonylag nagy menedzsmentet igényel – a miskolci kistérségben találtunk olyan Phare támogatású projektet, amelynek csak a szerződése 155 oldal volt, amihez még 55 oldalnyi melléklet tartozott (a bürokrácia kontraproduktív hatásaira később visszatérünk). A korábbi pályázatokon sikeres ötletellők egy része – önerő, megfelelő tudás hiányában – neki se fogott a pályázatírásnak, sokakat viszont a hatalmas összegek részegítettek meg. Ezt zömében a projektek fenntarthatósága sínylette meg, de akadt olyan projektvezető, aki túl könnyedén bánt a pénzzel. A sajtó főleg az elszámolást kozmetikázó Kosztics esetét kapta fel (lásd: Józsi, hol vagy?, Magyar Narancs, 2006. november 9.), de pár hete a Vám- és Pénzügyőrség az OCÖ elnökét, Kolompár Orbánt is „az Európai Közösségek pénzügyi érdekének megsértésével” vádolta meg egy EQUAL program kapcsán. „Könnyen jött, hatalmas összegek, és persze a hozzáállás is megváltozott: a civilek, pályázók nem a magukét költötték, szabadabban bánnak a pénzekkel” – mondta egy neve elhallgatását kérő, munkaerő-piaci programokkal foglalkozó hivatalnok.

Pislákoló tűz

„Gyönyörű termékeik voltak, mi is vásároltunk ezt-azt tőlük” – mondja a helyi fagyizót üzemeltető nő, miközben útbaigazít a perkupai kovácsműhely irányába. Az üzem zárva, elhagyatott, láthatóan csak a garázst használják. Némi utánajárással rátalálunk a kulcsot őrző Ruszó Tiborra, aki elmondja, legfeljebb hétvégenként dolgoznak, ha befut esetleg valami megrendelés. A projekt lényegében már a támogatási periódus végén bedőlt.

Az Autonómia fő tevékenysége 2005 és 2008 között ennek a borsodi gazdaságfejlesztési programnak a lebonyolítása volt az EQUAL támogatásával – olvasható az alapítvány éves beszámolóiban. A 350 millió forintos költségvetésű program keretében felhúztak egy faipari műhelyt a csereháti Mérán, illetve építettek egy kovácsműhelyt a szlovák határ közelségében lévő Perkupán. Ötven embert átképeztek: a résztvevők faipari gépkezelő, kőműves, kovács, ács, cserépkályha- és kandallóépítő OKJ-s végzettséghez jutottak. Ők építették a műhelyeket, majd újították fel kilencven hátrányos helyzetű család házát. Persze a bürokrácia itt is közbeszólt: több hónapos késéssel érkezett a pénz, ezért 80 millió hitelt kellett felvenni, ami után a résztvevők jelentős kamatot fizettek.

„Eleinte a Dunántúlról és a fővárosból jöttek megrendelések. Jártunk külföldön, tapasztalatokat gyűjtöttünk, hogy ott miként csinálják, nemrég létrehoztunk egy webáruházat de úgy tűnik, valamit elhibáztunk, mert nem működik” – kesereg Ruszó, a Bódva-völgyi Cigányok és Hátrányos Helyzetűek Érdekvédelmi Szervezetének képviselője. Lukács György projektvezető szerint a legfőbb gond, hogy nincs felvevőpiac, márpedig havi 1,5-2 milliós forgalmat kellene bonyolítani ahhoz, hogy három embert folyamatosan foglalkoztathassanak. Meséli, egy közeli falu jegyzője nemrég ajánlatot tett nekik, mire az árat direkt bekerülési költségen állapították meg, de a megrendelő végül elpártolt tőlük: Szlovákiában vásárolta meg olcsóbban a kerítést.

A program perkupai résztvevői közül páran ki tudtak lépni frissen szerzett szakmájukkal az elsődleges munkaerőpiacra, viszont csakis feketén jutottak munkához. Egy építőipari vállalkozó „alkalmazta” őket, még Szlovákiába is kijártak dolgozni. Ám a veszprémi Cozma-gyilkosság után ez a lehetőség is megszűnt. „Azt mondta, ha barna bőrű emberekkel jelenik meg, akkor elveszítheti a megbízást” – panaszkodik Kótai Győző, az egyik munka nélkül maradt ács. A perkupai közösség – romák és nem romák egyaránt – továbbra is a magáénak érzi a kovácsműhelyt, a projekt résztvevői mindenképpen szeretnék megmenteni a kis üzemet. Rendben tartják az épületet, ünnepnapokon az udvaron sütnek-főznek, és azt tervezik, hogy tanodát alakítanak ki a vendégházi szárnyban, esetleg mosodát létesítenek, hogy a szegényebb családok is mosógépekhez jussanak. Felmerült, hogy kihasználják a turizmusban szunnyadó lehetőségeket, az üzemet átalakítják „látványműhellyé” – már csak az ötleteiket komolyan vevő és támogatni akaró kiírót kellene megtalálni.
 

 
Parasztosodás

A korai időszakban több állami és civil szervezet arra a következtetésre jutott, hogy a nagyipar bedőlése után csakis a mezőgazdaság szívhatja fel a szakképzetlen roma munkaerőt. Ennek egy idő után viszont komoly akadálya volt a földhiány. Mivel a magyarországi cigányság soha nem rendelkezett földbirtokkal, a kárpótlási liciteken sem vehettek részt, legfeljebb bérelhetnek földet, ám ennek borsos ára van, a nagy társaságokkal, tehetős gazdákkal nem versenyezhetnek. Részben ezt kívánták orvosolni az 1992-ben elindított, az önkormányzatok által minisztériumi támogatással működtetett szociális földprogramok. Az önellátást, a segélyből élők jövedelem-kiegészítését kívánják így biztosítani – valódi kitörést viszont nem garantálnak. Bartal Anna Mária kutatásai szerint az ezredfordulón a résztvevők 38-40 százaléka volt roma, több régióban pedig felülreprezentáltak voltak. Ám meglepő módon sokáig pont abban a két megyében (Borsod, Baranya) nem volt ez igaz, ahol a legnagyobb a cigányság lélekszáma. A program ma is fut, tavaly 283 millió forintot költöttek rá, melyből 44 kistérség részesült zömében a szegényebb régiókból. Bár nem összevethető, de jelzésértékű adat, hogy tavaly az állam hazai forrásból 78 milliárdnyi terület alapú támogatással dotálta az agrárvállalkozókat. A lapunk által megkeresett szakértők egybehangzóan állítják, az önkormányzatok gyakran diszkriminálják a programba bekapcsolódó romákat, akik rosszabb földeket kapnak, a gazdák pedig nem nézik jó szemmel a „földosztást”, ugyanis attól félnek, hogy az idénymunkák idejére elveszítik a feketemunkásaikat, ezért ott fékezik a programot, ahol csak tudják.

A cikk megjelent a Magyar Narancs, 2009. június 4-i számában

Hozzászólások

Beküldte Név nélkül (nem ellenőrzött) - 2010. július 9. 23.54

Meglátások a roma foglakoztatási programokhoz

A TASZ honlapján bukkantam az írásra,amelyet M.László Ferenc prezentált.
Az elemzésből rögtön néhány mondatot emelek ki, amely megragadta a figyelmem.
Íme az idézetek:

„M. László Ferenc: Önerőt merítettek - Roma foglalkoztatási programok I.
2009. július 5. 18.06
· Támogatott cikkek
1. számú idézet:
„Egyes becslések szerint a magyarországi cigány családok több mint felénél egyetlen kereső személy sincs – a beáramló uniós milliárdok ellenére a foglalkoztatáspolitika mára csődöt mondott. Vizsgálódásunk első részében egy szatmári és egy borsodi esetet górcső alá véve próbáljuk megfejteni a kudarc okait.”
2. számú idézet
„Még hogy a cigány ember nem dolgozik: tavasztól őszig napi 8-10 órát kint vagyunk a földeken. Palántázunk, kapálunk, öntözünk, permetezünk, kézzel vezetjük fel a növény szárát a támrendszerre, letörjük a felesleges indákat, majd két-három naponta szüretelünk. Egy kisebb kert évente nettó ötszázezret hoz, amit félreteszünk a téli számlákra, esetleg beiskolázzuk belőle a gyerekeket” – meséli Balázs Csaba, hogy élnek évről évre a roma családok a magyar-román-ukrán hármashatár csücskében meghúzódó Gacsályon. „Mondjon mást, csinálom!” – vágja rá, amikor megkérdezem, van-e értelme az egyre kevesebb pénzt hozó vesződésnek.”
3.számú idézet:

„A kertjeikben termelő szegényebb családok attól tartanak, hogy az Út a munkához nevet viselő kormányzati program – amelynek elsődleges célja a tartós munkanélküliek munkaerőpiacra való visszavezetése, és a segélyezés arányainak csökkentése – fogja ellehetetleníteni a gazdálkodást. Ugyanis számukra ezek a támogatások biztosítják a fix jövedelmet, teszik tervezhetővé az évet, az uborkázásból származó profit csak a szükséges pluszt garantálja. Ha a főszezonban berendelnek közmunkázni az önkormányzathoz, akkor nem tudom, ki fogja leszedni a termést” – kesereg Balázs Csaba.”

Az egyik fontos megállapítás/ 1.számú idézet/ a roma foglalkoztatással kapcsolatban annak ellenére, hogy az EU programokból milliárdokat fektettek be a következő:
Csődöt mondott.
A miértre nem kaptunk választ. Ugyanis az üzleti tervek csak vágyálmok voltak, s valójában nem elégített ki valós keresletet, s ráadásul a belső szabályozások sem kedveztek az ilyen kis gazdaságoknak.
Ugyanis a belső szabályozások a multinacionális tömegtermelést részesítette előnyben és a kisparcellások pedig nem szövetkeztek az értékesítésre, nem próbáltak meg kielégíteni közösen nagyobb felvevőt, pl. még a Tesco egyetlen áruházát sem voltak képesek kielégíteni egyetlen mezőgazdasági termékből és akkor fizetett egyébként is az ilyen nagy áruházlánc, ha már eladta a felvásárolt terméket.
A másik a projekt szemlélet. Munkahelyet nem egy évre szoktak teremteni. Mi van a projekt után. Csőd, mint esetünkben is. Ha magyar vágott volna bele, írástudással, szakértelemmel, akkor is ez lett volna a végeredmény. De ha bolgár kertész,akkor is.
Nem hiszem, hogy áruház lánc olcsóbban termelteti meg a paprikát Spanyolországban és Marokkóban és szállítja 1000 kilométeren keresztül például hazánkba,holott termálvizes fűtésű fóliázással és öntözéses szabadföldi termesztéssel folyamatossá lehet tenni az ellátást. Ehhez sok kicsinek kell társulni vagy egy mega projektet kell létrehozni.
Nos hazánk esetében a mezőgazdaság szétverése volt folyamatban, a 300 hektáras családi üzemi méret szövetkezés nélküli kialakulása 10 000 hektáras gazdaságra méretezett gépekkel. Ez természetesen gazdaságtalan. Ezt a folyamatot csak tudatlanságból vagy szándékosan lehet elkövetni.
Mindkettő nép és nemzetellenes, mert tudatlanok kezébe nem szabad hatalmat adni, a másik esetben pedig az egész magyar néppel kell ezért a tetteseknek szembenéznie,akkor, amikor éhezni fog az ország népe és az éhség az nagy úr.
Örömmel jelentem a TASZ /VOLT OROSZ Hírügynökség/-nek, hogy az irány továbbra is karakteresen az éhezés felé vezet.

Van rá mód,hogy a költségeket csökkentsék és versenyképes legyen a hazai piacon a magyar termék, de ahhoz védeni kell a magyar termékeket, s meg kell szüntetni azt a nonszensz állapotot, hogy mezőgazdasági termékek exportőréből import felvevővé váljon az ország. Ez nem magyar és nem nemzeti érdek, a TASZ sem vitathatja el.
A második motivációs tényező szintén meg van fogalmazva a második idézetben. Miért dolgozzon,ha nincs értelme a munkájának,mert nem lép előre,marad azon a szinten ahol volt,tehát a csapdából nincs kitörési lehetőség, hacsak arra futja,hogy éppen hogy a felszínen lavírozzon. Egy haláleset és már csődbe is ment a család legyen az bármilyen nemzetiségű egy olyan gazdag és termőképes földön,ahol mindenre van lehetőség,de nem nyílnak meg azok a csatornák, mert mesterségesen eldugulva tarják. Ezekért is vannak felelősök,amiért felelni kell egyszer azoknak, akik ezt mesterségesen előidézték. Nyugdíj előtt álló emberek kérdezik meg most, hogy az elmúlt húsz évben miért dolgoztunk? Mondanom sem kell, hogy jogosan.
A legnagyobb baklövéses önvallomás az a harmadik idézetben van. Természetesen idénymunkások az érintett romák és berendelik az önkormányzatok közmunkázni. Közmunkára csak azt rendelik be, aki segélyt vesz fel és munkanélküli.
Nos a gyakorlatban magyarok is megcsinálták,hogy a munkanélküli segélyt felvették és mellette elmentek feketén dolgozni.
A magyar lebukott, volt szerencsém személyesen megtapasztalni, akkor kamatos ,kamatostul vissza kellett fizetnie a segélyt az önkormányzatnak.
Remélem a vizsgált településen ez ügyben,ami ott le van írva szigorú vizsgálatot folytatott le a OMMF-el karöltve, s a nem jogkövető magatartást hasonló módon felszámolja. Remélem a TASZ is megtette a feljelentést és ez is folyamatban lévő ügy vagy bűnpártolást követ el.
Itt egyértelműen leírt tényekről van szó.
Másik tény,hogy a munka az új értékteremtő és az értékteremtő tud csak a piac nevű közös asztalról levenni a munkája fejében a munkabérén keresztül.
Tehát, ha az új értékteremtő munkát nem becsülik meg,akkor ehhez az áldatlan állapothoz fogunk mindig kilyukadni.
A másik nagyon fontos tény, hogy ha munkával nem megy semmire az emberfia, akkor bizony társadalmilag elítélendő cselekményekhez kell folyamodnia, mert emberi joga, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű élelemhez jusson munkája révén, mondjuk úgy, hogy alkotmányos jog, nem lehetőség.
Sajnos a FIDESZ-nek nincs programja a feszülő ellentmondások feloldására ebben a kérdésben, pedig a fenntartható fejlődést teszi kockára.
Élelmiszerre pl. van igény,de mégis vannak emberek, akik napjában csak egyszer esznek vagy kétszer és nem csak idősek vannak közöttük nagy számban,hanem gyerekek,munkaképesek és betegek is, s nem egy, kettő, hanem több millió ezeknek az embereknek a száma, feketék és fehérek egyaránt itt a 10 milliós nép körében.
Tehát itt valami nagyon nincs rendben. Ezt kell rendbe tenni és a tulajdonosi szemléletet kell megváltoztatni, mert a közös hajó el fog úszni,mert a tulajdonosnak nem csak addig kell közös hajóban lenni az új értékteremtővel, hanem a gazdasági folyamatok többi fázisában is.
Gondolom ezért is harcol a TASZ.
Ahhoz jogunk van nekünk, hogy megtudjuk, hogy mibe került nekünk adófizetőknek, mennyi pénz ment ki így az ablakon?
Azt hiszem ez is közérdekű adat.
Önök szerint ez már nem tartozik a közérdekű adatok közé, de miért is hinném azt?
Így csak lepusztítani lehet egy országot, nem felemelni. Ha az ország lepusztul, lepusztulnak vele együtt a cigányok és a többi nemzetiség hovatartozás nélkül. Mi magyarok pedig nem akarunk lepusztult országban élni.
Az EU ezt kínálja nekünk. Tehát el kell utasítanunk az EU tagságot, mert értelmetlen projekteket finanszíroz a mi pénzünkből, hogy a befizetésünknek töredékét osztja vissza.
A nagyobb részből mi magunk többre mennénk, mint a nagy amerikanizált EU-val.
Sőt ez is egy nagyon fontos közérdekű adat, gondolom tolong a TASZ a bíróságon,hogy kieszközölje.
Nem látom a folyamatban lévő ügyek között.
Tisztelettel
egy magyar polgár

Új hozzászólás