seo
oknyomozó
TASZ Oknyomozó    

Varró Szilvia - Céltalanul - Az MSZP-SZDSZ kormányok romapolitikája 2002 óta

Megbukott a telepfelszámolás, nem sikertörténet a roma gyerekek integrációja, változatlan a cigány munkanélküliek száma, drámai a romák egészségügyi helyzete. Hat éve volt a szociálliberális koalíciónak, hogy mélyreható változásokat indítson el a magyarországi cigányság helyzetében. Nem tette, ezért tovább romlik a lassan negyedszázada munka nélkül tengődő, apartheidszerű körülmények között élő, gyermekeiket cigány többségű iskolákba járató romák élete.Cikksorozatunkban sorra vesszük, mit és hogyan szalasztott el a 2002. óta hatalmon lévő kormány a romákkal kapcsolatban. Az első részben a lakhatást és a nem létező munkahelyteremtést vizsgáljuk, míg a második részben az oktatással foglalkozunk. „Ezt az MSZP-t ismerjük, Gyurcsány Ferencet még nem” – írta Gyurcsány kormányfővé választásakor Zsigó Jenő. A Roma Parlament elnöke úgy vélte: a szocialisták romaügyi politikusai mindeddig csak ártottak a cigányságnak. A roma elit többsége bizakodva tekintett Gyurcsányra, aki kormányprogramjának vitáján lovári nyelven szólalt meg a parlamentben, és magyarok és romák közös országáról beszélt.Habár beszélgetőtársaink többsége (Lásd Módszertan és egyéb című keretes írásunkat) úgy vélte: kevés politikus értette meg olyan mélységben a magyarországi cigányság problémáit, mint Gyurcsány, a konkrét tettekben ez nem tükröződik. A 2004-es kormányprogram csak szűkszavúan említette a romákat, egy 2005-ös Amaro Drom interjúban pedig a kormányfő már nem akart külön a cigánysággal foglalkozni, hanem csak a szegényekkel, továbbá elfogadhatatlannak tartotta a pozitív diszkriminációt, és túl balhésnak a roma vezetőket. 2005-ben pedig azzal döbbentette meg a roma közvéleményt, hogy úgy vélte: jobb a roma gyerekeknek, ha kiemelik őket családjukból. Tavaly Alsóvadászon arról oktatta ki a romákat, hogy „Menni kell, dolgozni kell. Nekem is dolgozni kell.” Gettó a faluvégen„Sokáig úgy gondoltam: Gyurcsány lesz az a miniszterelnök, aki kőkeményen lép fel a leszakadás ellen, a politikában pedig végigviszi azt a szemléletváltást, ami Amerikában Johnson és Kennedy alatt történt a feketékkel” – mondta a Narancsnak Horváth Aladár, aki éveken át a kormányfő, előtte pedig Medgyessy Péter tanácsadója volt. Habár az előző szocialista kormányfő 2002-ben „cigányügyi vállalásokkal” hajtott a roma voksokra, miniszterelnöksége alatt kevés érdemi dolog történt. A rendszerváltás óta második szociálliberális kormány egyik nagy hazugsága a telepfelszámolás ígérete volt. A körülbelül hétszázhetven telepből négy év alatt mindössze 29 településhez nyúlt hozzá a kormány – ebben az ütemben kábé 25 év múlva tűnne el az összes embertelen gettó. Már ha nem számolnánk azzal, hogy nagy ütemben nő a gettósodó települések száma.  De nézzük a számokat. A legutolsó, Kemény István vezette reprezentatív cigányfelmérés szerint legalább a romák hat százaléka, körülbelül 36 ezer ember lakik klasszikus cigánytelepeken (harminc éve még a romák több mint fele). A cigánytelep fogalmába Keményék nem értették bele a településszéleken létesült Cs-házas, szocpolos telepeket, vagy a valamikori munkáskolóniának épült, de cigány szegregátummá vált képződményeket. Megjegyzik azonban, hogy a szegregáció mértéke nem változott: a falusi romák hatvan százaléka a település szélén lakik, és szomszédjai többsége roma. A Debreceni egyetem kutatói csak az ország keleti megyéiben számoltak 35 ezer teleplakót, míg az ÁNTSZ 767 cigánytelepet regisztrál. Ráadásul a romák többsége gettósodó településeken, zsákfalvakban, slumosodó városszéleken nyomorog. Havas Gábor szociológus 2004-ben körülbelül száz olyan településről tudott, amelyek végérvényesen szegény-cigány gettóvá váltak, további száz pedig hamarosan az lesz.A telepfelszámolást már Torgyán József is pedzegette, de miniszterelnökként Medgyessy tűzte elsőként zászlajára. Romaügyi államtitkára, Teleki László azt ígérte: 2006-ig a telepek fele eltűnik, de legalábbis elkezdik felszámolni őket. Lévai Katalin minisztersége idején a kormány azzal haknizott, hogy tíz-tizenötmilliárdot fordít e célra. Az összeg nagy részét kölcsönből fedezték volna: az Európa Tanács Fejlesztési Bankjának (CEB) hiteléhez négymilliárd forint önerőre lett volna szükség – erre a Pénzügyminisztérium a 2004-es költségvetési tárgyalásokon (a száznapos program okozta hiány után) azonban nem volt hajlandó. A politikai akarat pedig – ahogy több kormányposztot betöltő roma beszélgetőtársunk fogalmazott - „túl gyenge volt”. A sok porhintés után a valóság: 680 millió, az eredetileg beharangozott összeg öt százaléka maradt. A felszámolás szót gyorsan modellkísérletre cserélték.Boldogan ássák a gödrötA szociális minisztérium egy 2004-es kutatás alapján kezdett kísérletezgetni. Havas Gábor és Szuhay Péter tanulmánya még a cigánytelepeken élők társadalomba való visszavezetését jelölte meg célnak. Szerintük a telepeket nem lehet drasztikus módszerekkel felszámolni, mert újra kialakulnak. A tanulmány előírja, hogy az önkormányzatoknak csökkenteniük kell a szegregáció mértékét. A terv szerint a családok 47 százaléka költözött volna új lakókörnyezetbe, 20 százalékuknál pedig lakóhely-rehabilitációt végeztek volna.Mindebből alig valami valósult meg. „Mivel nem volt pénz, Teleki behívta egyenként a nyertes polgármestereket, hogy addig nem állnak fel, amíg jónéhány tételt ki nem húztak a pályázatokból. Ezzel máris kiherélték a program komplexitását” – mondta el a Narancsnak a program egy akkori ismerője. Ráadásul már a meghívott települések köre sem volt mentes a politikától: volt falu, amelyet képviselő lobbizott be a nyertesek közé. A nyertesek egytől egyig kisebb települések: az ország valódi gettóihoz (Tiszavasvári, Hajdúhadháza, Alsózsolca, Putnok) ennyi pénzből hozzányúlni se lehetett; a szerencsés kiválasztottak között pedig csak kevés családot érintett a program.Az apró szépséghibák mellett (Galambokon cigányfürdetővel küzdöttek volna az integrációért) lényegesebb kérdés volt, hogy a 2005-ben nyertes kilenc nyertes településből néhány nem is tudta hova integrálni a romákat: Uszka és Tiszabő majdnem tiszta cigány falvak. „Nem volt világos, mi a prioritás: integrálni kell, vagy házakat festegetni” – jegyezte meg a program egyik volt mentora (lásd: Szép, színes házak című keretesünket). Nem mintha a helyi romák nem örültek volna, hogy házukba bevezetik a gázt, a vizet, elvezetik a szennyvizet, elszállítják a szemetet, és egyáltalán: emberhez méltóbb körülményeket biztosítanak. Sokat lendített a programon a Roma Oktatási Alap plusszpénze is, amelyből tanodákat indítottak. A hosszabb távú fenntarthatóság azonban kevéssé biztosított, hiszen valódi munkahelyteremtésről nincs szó, és sok helyen ötven kilométeres körzetben sincs munka. A minisztérium 2006-os propaganda-kiadványa is főleg a közmunkával, közhasznú munkával dicsekszik, de sok roma örömmel vett részt az „önkéntes árokásás”-ban, valamint „Többen éltek az alkalmi munkavállalói könyv adta munkaerő-piaci lehetőségekkel” - bármit is jelentsen ez.Hogy a szociális minisztérium mennyire szívén viseli a kérdést, abból is látszik, hogy másfél hónapon át (!) sem volt képes lapunknak megszólalót biztosítani. Úgy tudjuk azonban, hogy a programban dolgozók szerint az egyik legfőbb baj egyes települési vezetők rasszizmusa: az egyik kelet-magyarországi nagyvárosban, amikor kiderült, hogy a cigánytelepről beköltöztetnének öt roma családot, aláírásokat gyűjtöttek – a tárca nem tudta elkölteni az erre szánt pénzt. Volt olyan is, ahol már majdnem aláírták a házvételi szerződést, ám a helyi ügyvéd riasztotta a polgármesteri hivatalt, ahol rögvest rálicitáltak az összegre. 2006-ban 11 további település ötszázmilliót, 2007-ben 9 település 660 milliót kapott. Milliárdok a kukábanA romák foglalkoztatásához képest a telepügy valódi siker-sztori; munka terén ugyanis semmi változás nem történt. Az adatvédelmi törvény miatt nincs nyilvántartva, ki a roma, ezért sem a KSH-tól, sem a munkaügyi hivataloktól nem kaphattunk ilyen adatot. Ám az 1993-as foglalkoztatási mélypont óta országosan is kevés változott, kutatók szerint pedig a romák helyzete csak rosszabb az átlagnál. Kemény Istvánék kutatása szerint 2003-ban a 15-74 év közti romák 21, míg a nők 15 százaléka volt foglalkoztatott. 1993-ban nagyjából ugyanez volt a helyzet. 1971-ben viszont még a cigány férfiak 85, a nők harminc százaléka dolgozott. Ráadásul 2003-ban a dolgozó romák alig hatvan százalékát foglalkoztatták teljes állásban; a többieket rendszertelenül és feketén.  Foglalkoztatottak aránya a 15-49 éves romák körében Év Férfiak Nők Együtt 1984 95 61 77 1989 85 53 67 1993 39 23 31 2003 38 20 29 In: Kemény István- Janky Béla-Lengyel Gabriella: A magyarországi cigányság 1971-2003. A foglalkoztatással kapcsolatos számok attól drámaiak, hogy épp az elmúlt években uniós milliárdokat öntöttünk ki munkahelyteremtésre. Ferge Zsuzsa-Darvasi Ágnes-Bass László kutatása szerint 2001-2006 között alig érzékelhetően javult a foglalkoztatottság – kivéve a szegények körében, ahol romlott. Az uniós források eddigi hasznosulása súlyos problémákat vet fel. Lapunk birtokába került egy, az 1999. óta futó Phare roma-programokat értékelő NFÜ-tanulmány. Ennek 2008. márciusi vezetői értékelője döbbenetes képet fest a pénzek felhasználásáról. Csak néhány példa: habár számos programot elvben a hátrányos helyzetű településeknek szántak, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár vagy Baranya megyékben pont ők maradtak ki. Pénzpocsékolásra számos példát hoz a tanulmány. Miközben a Phare három projektje 5,6 milliárdot tapsolt el foglalkoztatásra, addig az Országos Foglalkoztatási Alap hasonló időben teljesen hasonló három projektre 2,1 milliárdot.A legtöbb Phare-nyertes olyan térségekben született, ahol egyébként alig van vállalkozó. Hiába képeztek tehát ki a háromezer résztvevőből 789 (!) parkgondozót, 90 (!) motorosfűrész-kezelőt, és 148 betanított útfenntartót¸ az emberek továbbfoglalkoztatása bizonytalan volt. A tanulmány szerint nincs intézményesített utófigyelés, ezért azt se tudni, kik vettek részt a programokban, és mi van velük. A projektek során nem vették figyelembe, hogy mely térségnek mire lenne szüksége, és egyáltalán: mely szakma piacképes. A drámai eredmények: a támogatott foglalkoztatottak közül egyetlen sem dolgozik alkalmazottként, a többség visszatért a feketemunkához, vagy a segélyezéshez. És persze: települési szinten jottányit sem csökkent a munkanélküliség. De nézzük, mi a baj. A TÁRKI már egy 2005-ös, roma foglalkoztatási programokat elemző tanulmányában megírta azt, ami az állami szereplők többségének most kezd leesni. Hogy tudniillik hiába a hátrányos helyzetűeknek kiírt pályázat, ha nem tudják, hogy kell pályázni. Ezért a tőkeerős, pályázatírásban gyakorlott (csak ritkán roma) szervezetekhez jut a pénz, nem oda, ahol szükség lenne rá. A Tárki szerint az elköltött milliárdoknak „semmilyen érzékelhető, mérhető hatásuk nincs a romák munkaerő-piaci pozíciójára.” Beszélgetőpartnereink többsége is úgy vélte: a legtöbb projekt épp a céllal ellentétes hatást ért el, és nem hogy megmozdította volna a romákat, de még inkább a települések kegyuraitól tette függővé őket. Az induló programok nagyjából annyira piacképes szakmákhoz segítették hozzá a romákat, mint a kosárfonás; még ez is több azonban, mint a telepprogramból már megismert „saját lakóhely rendbetétele”, ne adj’isten árokásás.Az önkormányzatok persze úgy trükköznek, ahogy tudnak: egy-egy szívüknek kedves közmunkást futtatnak több programon át (habár a cél minél több ember foglalkoztatása), vagy épp olyanokat vesznek be a programba, akik nem is munkanélküliek, és papíron továbbfoglalkoztatják őket.Az utolsó esélyTotális csőd – így értékelték roma szempontból cigány vezetők az uniós pénzek első hullámának (nft1) hatását egy korábbi Roma Cafe rendezvényen. Horváth Aladár, Zsigó Jenő, Ürmös Andor és mások egyetértettek abban, hogy a források nem mindig jutottak el az érintettekhez. Márpedig, ha a 2007-13-ig tartó uniós második hullámmal is ez történik, az a romák végleges leszakadását eredményezi majd. Az uniós pénzek elosztása égetően fontossá tette a cigánykérdés kontra szegénykérdés dilemma feloldását. A szegénykérdés hívei szerint nincs szükség az uniós források cigánypénzként címkézésére. Fergéék legutóbb azt állapították meg, hogy habár 2001 és 2006 között a szegény népességen belül jelentősen emelkedett a roma népesség aránya (24-ről 32%-ra), szegénységük csak bizonyos metszetekben mélyült tovább. A szegénység szerintük tehát továbbra sem roma kérdés, de inkább az, mint korábban volt.„Egy nem roma és egy roma munkakeresőnek nem azonosak az esélyei. A cigányság az őt érő diszkrimináció miatt speciális helyzetben van. Ha általában hátrányos helyzetűeknek szánt pénzeket osztunk el, azok nem jutnak el a romákhoz” – érvel Mohácsi Viktória. Az SZDSZ Európa Parlamenti képviselője csalódott a magyar kormányban, hogy az a pénzek tervezésekor végig arra hivatkozott: az EU nem engedi a cigányrubrikát. Egy januári EP-határozat megnyitja az utat ezelőtt is. Mohácsi szerint a pénzeket cigány szervezeteknek kell elosztaniuk. „Súlyos előítélet, hogy ellopnák. Az oktatás terén például a tanodák felét a ckö-k működtették.” Hasonlóan látja Zsigó Jenő is. A Roma Parlament elnöke szerint a cigányokat etnikai hovatartozásuk miatt éri hátrány, ezért a cigánysághoz tartozásuk miatt kell részesülniük a forrásokból. „A cigányok átkeresztelésének történelmi hagyományai vannak, (új magyar, új paraszt, sajátos szociális népréteg, stb.), de mind súlyos kudarcot vallott. A cigányok emberi méltóságát sérti, hogy a kormány hátrányos helyzetűként tartja számon őket: ezzel stigmatizálja, és az etnikai hovatartozásától menekülő csoportnak tekinti a cigányokat.”A kormányzatban pozíciót vállaló romák többsége azonban úgy véli: nincs szükség külön etnikai programokra, párhuzamos cigány struktúrákra. Ez csak tovább súlyosbítaná az etnikai feszültségeket, és érdemtelenül juttatna azoknak a (csekély, de egyre növekvő számú) romáknak, akik arra nem szorulnak rá. Sokan azt se szeretnék, ha C-betű lenne a személyi igazolványukban, márpedig egyfajta nyilvántartásra a pénzek rubrikázásához szükség lenne.A kérdés, úgy tűnik, kormányzati szinten eldőlt: az Új Magyarország Fejlesztési Terv kevés helyen nevesíti a romákat, célcsoportjai elsősorban a hátrányos helyzetűek. „Attól, hogy nem romaként van címkézve, még romákhoz is eljut számos forrás. Ha utat építünk az Ormánságba, attól az ő életük is könnyebb lesz. Ha iskolát újítunk fel egy olyan településen, ahol a felnőtt roma lakosság aránya ötven százalék alatti, az iskoláskorúaké ötven fölötti, akkor az milyen pénznek számít?” – érzékeltette a probléma komplexitását egy NFÜ-s forrásunk. Szerinte tévedés azt hinni, hogy az uniós pénzek életszínvonal-emelésre valók, ahogy az is helytelen megközelítés, hogy a fejlesztéspolitikának a társadalompolitikát kellene pótolnia. Az oktatási integrációra szánt közel negyvenmilliárdról állítható a legbiztosabban, hogy nagyrésze a roma gyerekekhez jut el. Eközben a legtöbb program nagyszerűen eladható cigánypénzként, miközben nem feltétlenül az. Jó példa erre a cigányság integrációjának felgyorsítására létrejött európai Roma Integráció Évtizede Program financiális háttere. Habár ennek 2005-ben kellett volna elindulnia, a legtöbb részprogramja csak négy év késéssel, 2009-ben kezdődik. A forrásokat főleg az ÚMFT biztosítja. A trükk azonban a régi: romapénznek vannak beállítva olyan, hátrányos helyzetűekre szánt összegek is, amelyek egy része feltehetően sose jut cigányhoz. A program alá belapátolták az összes, hátrányos helyzetűeket érintő projektet: így úgy lehet eladni, hogy már megint súlyos milliárdokat költöttünk a romákra. Mégis milyen hálátlanok.Módszertan és egyéb Interjúztunk az ismert roma vezetőkkel, megkérdeztük a kormányzatban szerepet vállaló cigány prominenseket, továbbá számos háttérben dolgozó szakértőt. Háttérbeszélgetéseket folytattunk a romákkal kapcsolatos kutatások vezetőivel. Országosan számos cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjét faggattuk a helyi viszonyokról. Megkérdeztünk több, a kormányzat munkáját kívülről figyelő romát, köztük ellenzékieket is. Beszéltünk nemzetközi roma politikusokkal. A magyar parlamentben ülő romák egyikének sem volt ideje az elmúlt másfél hónapban, hogy fogadjon minket. Sajátos helyzet, hogy a korábbi kormányokat élesen bíráló balliberális roma (és romaügyben dolgozó gádzsó) értelmiség nagy része évek óta szinte kivétel nélkül a kormánynak dolgozik. Ahogy más kormányzati szereplőknél már megszoktuk, ez tompítja kritikai érzéküket, és megengedőbbé teszi őket a kormányzati politikával szemben. A tőlük szerzett információkat ezért számos belső (részben nem nyilvános) kormányzati anyagból szerzett tudással, és tanulmányok sorával egészítettük ki.Szép, színes házak „Eladogattuk. Sódert, tüzelőt vettünk belőle, nem szégyellem. A padláson lett egy kis szobácska, azt kifestettük, de létrára már nem jutott” - mondja Burai Péterné (37). Az ötgyermekes tiszabői anyukának a telepfelszámolás keretében hatvanezer forint jutott – építőanyag formájában. Férje csak idényjelleggel dolgozik, az (ötven-százszázalékos kamatú) uzsora nélkül éhen is halna a család. A tiszabőiek „kerítéspénznek” hívják a telepfelszámolásból kapott összeget, mert a többség kerítést csináltatott belőle, volt, akinek még házfestésre is futotta. Tény, hogy a falu főbb utcái ma szép színesek – kérdés persze, mi köze mindennek az integrációhoz, meg a telepfelszámoláshoz. Tiszabőt főleg romák lakják, integrálni tehát nincs kit, valamint telep sincs; a falu egésze egy összefüggő szegénysor. Habár az önkormányzat által benyújtott 2005-ös pályázat komplex, a helyi intézményeket is fejlesztő programról szólt, a minisztérium arra kérte a település vezetését: válasszanak ki 15-20 családot, és az ő lakáskörülményeiket javítsák. Erre a helyiek nem voltak hajlandóak: a kétezer fős településen feszültséget okozott volna pár család kiemelése, ezért 40-80 ezer forint közti összeget jutott mindenkinek. Futotta még a pénzből egy kukásautóra, meg egy kisebb útszakasz építésére. A település, és az ott élő romák helyzetén azonban a fejetlenül odaadott 80 millió nem segített. Gazdagnak jó az UnióNőnek a társadalmi egyenlőtlenségek, csökkenhet a szegénység, de lehet, hogy csak átmenetileg – ezt jósolja a Tárki egy 2007-es, az ÚMFT várható hatását vizsgáló tanulmánya. A 2007 és 2013 közti időszakban, majd azt követően kismértékben növekednek a társadalmi egyenlőtlenségek, de a társadalmat nem éri a rendszerváltáshoz hasonló sokk. A munkanélkülieket támogató programok csökkenthetik a szegénységet, de lehet, hogy csak a program idejére. A programok hatása nem mindig mérhető; indikátorként például a résztvevők elégedettsége jelenik meg. A hátrányos helyzetűek gyakran csak kipipálandó szempontként jelennek meg a programokban.  II. Rész: Oktatás   Kormányzati jó szándék, törvénymódosítások, pénzek és pozíciók ellenére nem sikertörténet a roma gyerekek integrációja. A szabad iskolaválasztás, a többségi szülők és a tanárok többségének ellenállása, valamint a rendszer kijátszhatósága miatt a cigány gyerekek drámai mértékű leszakadása az elmúlt hat évben kevéssé változott. Hétmilliárd. Ennyi ment el az elmúlt években oktatási integrációs célokra. Hogy pontosan milyen eredménnyel, nem tudni. Tilos az etnikai hovatartozás nyilvántartása, az oktatási tárca pedig eleve hátrányos helyzetű gyerekek támogatásában gondolkodott. Azaz: nincs adatunk arról, hogy hány cigány-osztály szűnt meg, hány cigány iskolát számoltak fel, hány településen szűnt meg a szegregáció, és mi történik a beintegrált cigány gyerekekkel. De haladjunk sorban.A magyar oktatási esélyegyenlőtlenség kérdése nemcsak roma ügy: egy PISA-felmérés szerint Európában nálunk nyom legtöbbet a latban, hogy ki milyen családba születik. A romákat azonban a szociális hátrányokon túl kőkemény faji megkülönböztetés is éri.A 2003-as Kemény-kutatás szerint a teljes iskoláskorú népesség 15 százaléka roma (jó hír a rasszistáknak: a romák gyerekvállalási hajlandósága csökken). A rendszerváltástól a kétezres évekig meredeken emelkedett a külön cigány osztályok száma. Amíg ’92-ben csak minden 12-13. roma tanuló járt roma többségű iskolába, addig 2000-ben már minden 6-7. Kétezerben hétszázhetven homogén cigányosztály volt Magyarországon, és a roma iskolások több mint egyharmada cigány többségű osztályba járt. A roma gyerekek aránya 1230 osztályban meghaladta az ötven százalékot, 740 osztályban pedig a 75 százalékot. Mea Culpa MagyartólA 2002-ben hivatalba lépett oktatási miniszter szívügyének tekintette a romák iskolai elkülönítésének felszámolását. Magyar Bálint törvényi változtatásokkal, pénzzel, erős jogosítványokkal felruházott miniszteri biztosi pozíció létrehozásával indított. Igaz, volt mit jóvátennie: korábbi, a Horn-kormány alatti minisztersége idején bevezetett felzárkóztató normatíva járult hozzá ahhoz, hogy rendszerszerűen és állami pénzből különítették el a roma gyerekeket. „Arról persze szó sem volt, hogy szegregálni kell; a rendszer magától kezdett így működni. Hiba volt, amit 2002-től azonnal korrigálni kezdtem.” – gyakorolt önkritikát lapunknak Magyar Bálint.A 2003-ban bevezetett integrációs normatíva alapelve épp az együttoktatás volt, valamint az, hogy az iskolának ne érje meg fogyatékossá nyilvánítani a gyereket. Az iskolarendszer ugyanis nemcsak különböző társadalmi helyzetű gyerekek között szemezget, de etnikailag is minősít: a szegény roma gyerekek szociokulturális hátrányait (nem ismeri a ceruzát, kisebb a szókincse) genetikailag determináltnak veszi, és gyakran bőrszín alapján küldi őket a – mára elfeledett szép kifejezéssel élve - gyogyóba. A közoktatás terén tett lépések, például a buktatás feltételeinek szigorítása, a szöveges értékelés, vagy az osztályzás megszüntetése könnyítettek a hátrányos helyzetű gyerekek helyzetén. A körzetesítéssel valamennyire korlátozták az iskolák azon jogát, hogy szemezgessenek a nekik tetsző gyerekek között: kötelező X arányban hátrányos helyzetű gyerekeket is fölvenni. Mármint elvben. A gyakorlatban a legtöbb helyen az folyik, ami eddig. Jól hangzik az is, hogy tilos a hátrányos megkülönböztetés az oktatásban, csak épp szankciója nincs.Magyar minisztersége alatt erős volt a píár: nemcsak a minisztériumon belüli munka, de a romák deszegregációjának kérdése is hangsúlyosan jelent meg a közvélemény előtt. Mohácsi Viktória miniszteri biztosként rengeteget szerepelt a médiában; mostani utódjának, Borovszky Tímeának csak ritkábban osztanak lapot a minisztériumban. Hiller Istvánt egyébként se igen hallottuk még roma ügyben megnyilvánulni; bár inkább a hallgatás, mint egyes párttársainak cinikus rasszizmusa (lásd az MSZP oktatási tagozatának elnökét, aki tornázni meg rajzolni beengedné a cigányokat az osztályba, csak a fontos tárgyaknál húzzanak ki). Hogyan fehérítsük ki a cigány gyereket? A legfontosabb kérdés persze az: csökkent-e a szegregáció az elmúlt hat évben? Kevesebb-e a cigányiskola és C-osztály Magyarországon? Jobb-e a beintegrált romáknak? Kevesebb (roma) tanulót nyilvánítanak-e fogyatékosnak ránézésre?A választ senki sem tudja. Az elmúlt években a minisztérium nem nézette meg ezeket a mutatókat, a legutolsó kutatás 2004-ben volt. Havas Gábor és Liskó Ilona (egy évvel az integrációs normatíva bevezetése után) lehangoló következtetésekre jutott. Eszerint 2000 és 2004 között töretlenül haladt előre a szegregáció; a 770 cigány osztály 1200-ra duzzadt, az integrációs normatívát igénylők többsége már korábban is együtt oktatta a gyerekeket, az igazgatók szerint pedig az összeg  úgyis eltűnik a gázszámla meg a takarító néni fizetése között. Vagyis: romák címén jól megtámogatták az iskolákat. Legalábbis 2007. szeptemberéig: azóta már csak meghatározott dolgokra költhetik a pénzt az iskolák.A deszegregációs célú összegeket azért ma is egyszerű úgy felvenni, hogy közben a rendszert nem nehéz kijátszani. Csak néhány példa:Hogy integrált vagy szegregált-e az iskola vagy az osztály, az a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek arányából állapítható meg (cigányt ugye nem lát a rendszer, részben elfedve ezzel a problémát. Lásd Cigánypénzek a rendszerváltás óta című keretesünket). Erről a jegyzőnek kell nyilatkoztatnia a szülőt (az iskolai végzettsége alapján). A jegyző azonban akkor kérdez, ha érdeke úgy kívánja; de mert többnyire nem kívánja, ezért a halmozottan hátrányos gyerekek csaknem fele eltűnt. Egy egész cigányiskolát is el lehet tüntetni azzal, ha a jegyző a szülők egyik felét nyilatkoztatja, a másikat meg nem. Vagy nézzük a fordítottját: cigánynak írjuk be a gádzsó gyereket, és máris kész az integrált osztály.Nem hisznek benne a pedagógusokDe vannak ennél drámaibb dolgok is. Az például, hogy bár a minisztérium óriási hangsúlyt fektetett a roma gyerekek indokolatlan fogyatékossá nyilvánítására, érdemi változás nem történt. 2002-ben Mohácsi Viktóriáék arra számítottak, hogy pár éven belül a felére fog visszaesni a fogyatékossá nyilvánított gyerekek aránya.De hiába indított Utolsó padból programot a tárca, hiába hívta fel milliószor a szakértői bizottságok figyelmét a problémára, az elmúlt években minimálisan csökkent az enyhe értelmi fogyatékosnak nyilvánított gyerekek aránya. Döbbenetesen nőtt viszont a diszlexia és egyéb részképesség-zavarral, valamint a tanulási nehézségekkel küzdők száma.Szakértők a színfalak mögött már nyíltan beszélnek arról: a tárca jó szándéka és pozitív lépései ellenére nem csökkent a szegregáció. Tavaly májusban az Oktatási Kerekasztal egy ülésén a témában neves két kutató is felvetette, hogy meg kellene vizsgálni, miért voltak szinte „teljesen eredménytelenek” az esélyegyenlőtlenség csökkentésére irányuló törekvések. Az okok között felmerült a bevezetett programok értékelésének és a végrehajtás kontrolljának a hiánya, az oktatáspolitika liberalizmusa.Liskó Ilona legfrissebb, 2007-es pedagógus-kutatása további drámai dolgokkal szembesíti a deszegregáció elkötelezettjeit. Szerinte hiába a sok pénz, ha a fenntartó nem érdekelt a szegregált oktatásszervezési formák felszámolásában. Az elköltött források „mérsékelt sikert arattak: leginkább azokat az intézményeket érték el, amelyekben az integráció feltételei eleve adottak voltak”, ezért a változások bár mérföldkövet jelentenek módszertani szempontból, az iskolai szegregációt nem bontják le.Nem meglepő, de szomorú eredménye a Liskó-kutatásnak, hogy az iskolai kudarcokért a pedagógusok a roma környezetet okolták, minimális mértékben említve csak az iskola felelősségét. Az integrációs pedagógus-továbbképzés csak részben volt eredményes: míg előtte a pedagógusok egyharmada helyeselte az etnikai szegregációt, a képzés után csak egynegyedük. Alig változott viszont azon meggyőződésük, hogy nincs reális esély az integrált oktatás megvalósítására.  Nincs cigány, nincs lóvéA számos negatív fejleményt még legalább két továbbival kell súlyosbítanunk: divattá vált a roma gyerekek magántanulóvá nyilvánítása, amely még csak nem is hivatalosan történik (hisz ha lepapírozná az iskola, pénztől esne el). Sok helyen egyszerűen csak hazaküldik a roma gyerekeket. És itt van még a középosztály ellenállását kifejező spontán szegregáció: az a tendencia, hogy a gádzsó szülők más településre, jobb iskolába viszik gyermekeiket. Beszélgetőpartnereink többsége szerint, amíg nem szűnik meg a szabad iskolaválasztás, amely gyakran szabad gyerekválogatást jelent, addig csak toldozgatni-foltozgatni lehet a rendszert. Ráadásul a gyerekek közel húsz százaléka ma már nem önkormányzati, hanem alapítványi vagy egyházi iskolában tanul; miközben tehát az önkormányzatokon el lehet verni a port, az iskolarendszer egy szegmense (amely felszívja a helyi gyerek-, és tanárelitet) érinthetetlenné vált. Ez a folyamat az integrációs oktatáspolitika csődjét eredményezheti: ha a középosztály elviszi gyermekét, egy idő után nem lesz kit és hová integrálni, az önkormányzati iskolák a szegények gyűjtőhelyévé válnak.Némi remény azért megcsillan. Az egyikre Kézdi Gábor- Surányi Éva 2007-es kutatásának eredménye ad okot (lásd Nem rosszabb a gádzsónak se című keretesünket). Kézdiék eredményei azért is relevánsak, mert ez az első átfogó kutatás, amely az integráció eredményeit vizsgálja.Valódi lökést adhat azonban az integrációnak, hogy a tárca romaügyi illetékesei rájöttek arra, hogy a 2013-ig tartó uniós pénzek elosztásába kőkeményen beleszólhatnak. Míg az uniós pénzek első hullámának (NFT 1) pályázatain jelentős forrásokhoz juthattak a szegregáló települések és fenntartók is (értsd: uniós pénzből támogattuk meg az apartheid-et), addig az NFT 2 előkészítésénél már észbekapott az OKM.„Aki uniós forrást igényel oktatási beruházásához, fejlesztéséhez, annak a településnek közoktatási esélyegyenlőségi helyzetelemzést és intézkedési tervet kell leadnia. Azaz: a településnek meg kell határoznia, hogy hogyan számolja fel szegregált iskoláját, hogyan keveri a gyerekeket” - mondta el lapunknak Borovszky Tímea. Az OKM esélyegyenlőségi főigazgatója szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az esélyegyenlőség és a deszegregáció számon kérhető, és utólag ellenőrizhető lesz. A minisztérium által kiképzett esélyegyenlőségi szakemberek dolga, hogy rábólintsanak a települési tervekre – enélkül nem jön a lé. Ha pedig egy település a pályázat kedvéért papírra veti, hogy felszámolja cigány iskoláját, ha nem teszi ezt, pár év múlva visszafizettethetik vele az összeget. A tét sokmilliárd forint. És az ország jövője.Cigánypénzek a rendszerváltás ótaTizenegy év alatt 120 milliárdot fordítottak a kormányok a romák helyzetének javítására – áll az Állami Számvevőszék egy legújabb jelentésében. Az ÁSZ becslés egy évre vetítve mindössze a GDP fél százalékát teszi ki. Ugyanakkor a források nagysága pontosan nem állapítható meg, mert a támogatási rendszer nem átlátható, „ilyen körülmények között nincs valódi tervezés és lehetetlen a szigorú számonkérés”.Nagy baj, hogy nem lehet számon tartani, ki a cigány, ráadásul az egyes tárcák eltérően állapítják meg célcsoportjukat – így lehetetlen mérhető követelményeket fölállítani. Az ÁSZ problematikusnak tartja, hogy a cigányság helyzetének javítását szolgáló finanszírozási rendszer sokcsatornás, áttekinthetetlen, és nem felel meg a korszerű, átlátható közpénzgazdálkodás követelményeinek. A komplex intézkedési tervek a tárcák szoros együttműködését igényelték volna, amelyek viszont eltérően értelmezték a feladatokat. „A kormányzati koordináció lényegében csődöt mondott” – írja az ÁSZ. Ezt pedig a kormányok „ráolvasással” (a tárcák együttműködésének elrendelésével) próbálták orvosolni.Hiába tehát a több pénz, ha a kormányzati koordináció hagyományos eszközei alkalmatlanok az átfogó kormányprogramok hatékony menedzselésére.Nem rosszabb a gádzsónak seJobban fejlődnek a roma tanulók azokban az iskolákban, ahol különösen nagy hangsúlyt fektetnek az integrációra, és nem teljesítenek rosszabbul a nem romák se – ezt állapította meg Kézdi Gábor és Surányi Éva nemrég nyilvánosságra került kutatása. A szerzők hátrányos helyzetű gyerekek tanulását segítő integrált pedagógia szerint oktató, ún. bázisiskolát hasonlítottak össze nem integrálókkal. Eredményeik cáfolják azt az előítéletet, hogy az együttoktatás leronthatja a jobb státuszú gyerekek eredményeit. Kézdiék szerint a bázisiskolák tanulói valamivel jobban tanulnak, némileg jobb a szövegértésük, és nagyobb valószínűséggel tanulnak tovább  érettségit adó középiskolában, mint a kontrolliskolába járó társaik. A szerzők ugyanakkor megjegyzik, hogy a program hatása mellett ez betudható annak is, hogy a programba bekerült iskolák feltehetően már korábban is jobban teljesítettek. A bázisiskolákban személyesebb a tanár-diák viszony, a tanulók önképe pozitívabb, a kooperatív csoportmunka főleg a romáknak és a hátrányos helyzetűeknek kedvez.  A cikk megjelent a Magyar Narancs 2008. május 28.-i számában.    

Új hozzászólás