Nagy csinnadrattával lépett a nyilvánosság elé a Talentis program 2003-ban: húsz év alatt Szilícium-völgyet, közép-európai tudásközpontot varázsolnak a Zsámbéki-medencéből. Azóta eltelt négy év, és nagy a csend. Se partner, se pénz, se föld – viszont épülnek a raktárak és logisztikai központok. Igaz, a következő másfél évtizedben alakulhat ez még másként is.

A cikk megjelent a Magyar Narancsban

Takács Ernő, a Talentis-program operatív vezetője szerint minden rendben van. Ha van is probléma, az abból adódik, hogy „egy korlátlan lehetőségeket teremtő programot” próbálnak megvalósítani „egy korlátokkal rendelkező országban”. Úgy véli, bizonyos médiumok – példaként a HVG-t említette – alaptalanul terjesztik, hogy a Talentis pusztán egy óriási haszonnal kecsegtető ingatlanspekulációt takar. Mindenesetre a Pátyot Mánnyal összekötő hét kilométeres szakasz nagyjából hétszáz hektárnyi, ipari parkok, logisztikai csarnokok építésére alkalmassá tett terület közelében halad – ez a már telítődött budaörsi ipari park tizenháromszorosának felel meg. Takács Ernő azonban nem csügged. „Előbb-utóbb csak elhiszik nekünk, hogy az valósul meg, amit 2003-ban mondtunk. Kiálljuk az idő próbáját” – ez a szilárd meggyőződése 2007 telén, a Talentis Zrt. üvegfalú főhadiszállásán, a budai Mammut I bevásárlóközpont legfelső emeletén. Takács – korábban két Vas megyei község körjegyzője – csaknem tíz éve építi Kenyeres Sándor üzletember oldalán annak ingatlanfejlesztő portfolióját (a milliárdos vállalkozó elfoglaltságaira hivatkozva nem tudott időpontot ajánlani egy beszélgetéshez). Bár a tudásközpont „szellemi atyja” idestova négy éve visszavonult a Telkiben épített rezidenciára, megtudjuk, továbbra is ő, azaz Kenyeres a „motor”. „Én vagyok a kuplung, aki átviszi az erőt a kerekekbe, és a kormánykereket is én mozgatom – ismerteti Takács a szereposztást. – Az én dolgom, hogy ne essünk hasra az első kőben. De élete hátralevő, üzletben aktív időszakát, ami 20-25 év, Sándor föltette erre a dologra, hozzám hasonlóan.” Ezek a mondatok másként csengenek, mint a projekt négy évvel ezelőtti indulásakor hallott szólamok.

Idea
Közép-Európa első tudásközpontja. Magyar Szilícium-völgy. Innovációs régió. Tudásklaszter. Íme, néhány azon kifejezések közül, amelyektől 2003 tavaszán hangos volt a média a Talentis program kiötlőinek, azaz a Mammut bevásárlóközpontokat megvalósító befektetőknek köszönhetően. A talentisesek bejelentették, belevágnak három éve dédelgetett álmuk realizálásába, amibe máris ötmilliárd forintot invesztáltak. A Zsámbéki-medence tizennégy településével együttműködve elindítani kívánják Közép-Európa első tudásalapú régiójának fejlesztését, a francia Isle d’Abeau és Sophia Antipolis, az angliai Cambridge vagy éppen az amerikai Szilícium-völgy közép-európai testvérét. Az amerikai Szilícium-völgyben Kenyeres Sándor még a hetvenes években, a Tungsram villamosmérnökeként szerzett lenyűgöző tapasztalatokat arról – mint nyilatkozni szokta –, hogy miként működik a világ egyik legjelentősebb kutatás-fejlesztési központja.

A Zsámbéki-medence az akkori elképzelések szerint húsz év alatt teljesen átalakulna. Ötvenezer új lakó, komoly egyetemek, kutatóintézetek költöznek be, és nívós szolgáltatások épülnek köréjük. A magyar szürkeállomány itthon marad, a GDP közel két százalékot fog emelkedni. Mindennek persze ára van: 12 milliárd euró, vagyis 3000 milliárd forint, ami magántőkéből, állami és uniós forrásokból adódik össze. (Összehasonlításként: a 2007-2013 között Magyarországon elkölthető összes uniós forrás 8000 milliárd forint.) Mindössze két feltétele van mindennek – nyilatkozták –, hogy a kormányzat és az unió 20-25 százalékkal beszálljon a projektbe, és hogy bizonyos, a Zsámbéki-medencében elterülő 4200 hektáros föld a tulajdonukba kerülhessen (akkor kevesen kapcsoltak: ez az Orbán-kormány által privatizált Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt. – HKG – földje).

A Talentist támogatásáról biztosította Magyar Bálint, az oktatási tárca akkori vezetője és Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke is. Itthon a Science Park nemzetközi konferencián és más összejöveteleken, külföldön ingatlanszakmai kiállításokon népszerűsítették a programot. Kenyeres Sándor addigra már maga is aktívan támogatta a tehetségeket: 2002-ben osztották ki először a Talentum díjat, amit azóta is a magánvagyonából szponzorál.

Míg a 2002-es kormányváltásig nagy erőbedobással készítették elő a tudásvölgy-programot, a szocialista-liberális kormányok éveiben a lendület alábbhagyott. Az állam nem szállt be tőkével, a projekt uniós forrásokból nem részesült. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA), az egyetemek támogatása csak eszmei volt. És minden lobbizás ellenére sem szerezhették meg a HKG 4200 hektáros földjét, csak magát a céget, amely ezt a földet az államtól haszonbérli. Igaz, a bérlet ideje már-már életfogytig tartó: az Orbán-kormány egyik utolsó intézkedésének köszönhetően ötven év. (Az az elképzelés még 2002 előtt meghiúsult, hogy e földek tulajdonjogát természetvédelmi területekért cserébe megkapják, de erről később.) A fenti okok miatt a társaság a gyors bevételeket ígérő projektekkel indított, és értékesített is az infrastruktúrával felértékelt saját ingatlanportfolióból. A Cipruson bejegyzett cégekből álló háttértulajdonosi kör láttán pedig legfeljebb találgatni lehet, vajon kik a Talentis-program igazi befektetői (lásd a Kié a Talentis? című keretes anyagot).

A program gazdái az állami és uniós hozzájárulás elmaradásának róják fel, hogy a Talentis a vártnál kevésbé látványosan fejlődik, hiszen más tudásközpontok indulását közpénz biztosította. Takács Ernő szerint maga a földkérdés bagatell, mivel „a föld a teljes beruházás értékének mindössze két ezrelékét teszi ki”, és az első harminc projektet saját tulajdonukon valósítják meg. Ám ha nincs meg az a bizonyos két ezrelék, nincs hová elhelyezni az összesen tervezett mintegy háromszáz projektet. Nem mellesleg a 2003-at megelőző háttérmunka jó része a földszerzést célozta.

Elmepark
Kenyeres Sándort 1999-ben egy termálfalu ötletével jelentkezett be Pátyra. Ez idő tájt már állt a Mammut I, és sínen volt a Mammut II. A pátyiak azonban nem voltak vevők a rá, sőt ennyi év után sem szívesen beszélnek arról a perpatvarról, ami a milliárdos felbukkanását követte.
A kudarc után talált rá Kenyeres Gauder Péterre, az urbanisztikai tanácsadással foglalkozó Quo Vadis Kft. vezetőjére, aki – mint utóbbi a Narancsnak felidézte – szintén próbálkozott már az általa „Budapest nyugati kapujának” nevezett térségben (egy zsámbéki expofalu tervét dédelgette az 1996-ra tervezett, de 1994-ben lefújt világkiállítás apropóján). Gauder azt tanácsolta Kenyeresnek, hogy egy hagyományos ingatlanfejlesztési projekt helyett magát „a rendszert” ajánlja fel a kiszámíthatatlan viselkedésű agglomerációs településeknek – azaz lépjen ki a regionális szintre. A rendszer pedig kéznél van: elég megnézni Isle d’Abeau-t vagy Cambridge-t.

Kenyeres nagy lelkesedéssel vetette bele magát a vízió megvalósításába. Idővel kiköltözött Telkibe, a mammutos üzletrészein is túladott. A Tolna megyei Decs községből származó, villamosmérnök végzettségű ingatlanfejlesztőt szakmabeli forrásaink „alkotó embernek”, „őstehetségnek” írják le, akit állandó bizonyítási kényszer is hajt. Kenyeres a rendszerváltás éveit egy cipőkészítő gmk üzletvezetőjeként élte meg, amelyhez az akkor népszerű Sandra cipőmárka és egy Váci utcai műhely fűződik. 1993-tól elsősorban a Mammut bevásárlóközpontok mögött álló Burginvest Rt. vezérigazgatójaként válik ingatlanfejlesztővé. Jellemző momentumként él munkatársai emlékezetben, hogy a Mammut I alapozásánál maga is ott állt a gödörben, sisakkal a fején. A tudásvölgynél is mindent a saját szemével akart látni. Már a 2002-es parlamenti választások idejére esett, hogy felkerekedett a jövő talentises csapata, és levizitelt a legfontosabb európai helyszíneken. Együtt utazott Szénási Zsolt, frissen végzett építész, azóta fejlesztési igazgató, Nagy Zsolt, a térségi kht. leendő vezetője, Mészáros László, az oktatási projekt későbbi gazdája, valamint a máig stabil gárda legtöbb tagja.

A koncepcióterv már 2001 augusztusában elkészült a Quo Vadis műhelyében, ahol számos nagyvárosi, regionális szintű fejlesztési program, például a budapesti agglomerációé is napvilágot látott. A Talentis program e dokumentumokban még az angol szakkifejezés esetlen tükörfordítását viselte címként: Elmepark (Brain Park). Abból indult ki, hogy Budapest agglomerációja nem fenntartható módon fejlődik, hiszen a tíz év alatt kiköltözött kétszázezer fővárosi csak aludni jár oda; a települések futnak az események után, erejüket kiszívja az ingázó lakosság. A városok versenyében alulteljesítő Budapest pedig az innovatív technológiákban élenjáró oktató- és kutatóintézetek, vállalkozások ösztönzésével – egy ún. tudáspólussal – pozicionálhatná magát Közép-Európában. Az új élcsapatot, a „creative class”-t” ökofalu, termálfalu, senior-park szolgálná ki. Gauder lelkesedéséből egy alternatív „Metropolis-modell” látomása született.

Fogantatás
Az Elmepark a helyszínt ugyan nem nevezte meg, de Kenyeresék addigra már kiszemelték a herceghalmi gazdaság földjeit. A kedvező pillanatot az addig tartós állami tulajdonban őrzött tizenkét állami gazdaság - köztük a HKG – privatizálása és az új földtörvény hozta meg (erről részletesen beszámolt Ferenczi Krisztina 2002-ben a Magyar Hírlapban, később pedig a Szüret című könyvében). Mindehhez a helyi polgármestereket is meg kellett nyerni (lásd Helyi színek című keretes anyagunkat). A terv végül felemásra sikeredett. De haladjunk sorjában.

A Talentis magánbefektetőinek 2001 végére már a tulajdonukban volt 4900 hektár természetvédelmi oltalom alatt álló föld három nemzeti park – a Hortobágyi, a Büki és a Duna-Dráva – körzetében. E területeket – mivel nem beépíthetőek – olcsón megszerezhették, értéküket viszont, lévén eszmei, a HKG földjeinél is magasabbra taksálta az értékbecslő. A befektetők ezt a csomagot ajánlották fel a HKG kezelte földek tulajdonjogáért. Egy a Horn-kormány idejéből származó jogszabály ugyanis előírta a magántulajdonban levő természetvédelmi területek kisajátítását, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pedig – amely e területek felett diszponált –, a cserét is lehetővé tette. Noha Kenyeresék 2001 végén megállapodtak a cseréről a KVI-vel és a környezetvédelmi tárcával, a tranzakciót nem sikerült időben végrehajtani. A végső pecsét Stumpf István kancelláriaminiszterre várt, aki a Narancsnak elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kérésére fontolta meg a döntést, hiszen közelgett a választási kampány. (A szocialisták így is ütőkártyaként használták a kormány ellen a tizenkét állami gazdaság privatizációját, amikről az első tényfeltáró cikkek már 2002 februárjában megjelentek.) Két módosítás azonban az új tulajdonosoknak kedvezett. Röviddel a kormányváltás előtt ugyanis az állami föld haszonbérletének idejét a Magyar Nemzeti Földalap Kht. a maximális húszról ötven évre hosszabbította meg mind a tizenkét gazdaság esetében, és bérleti, illetve elővásárlási jogot is adott hozzájuk – abban a reményben, hogy két emberöltőnyi idő alatt már jogi személy is vásárolhat földet.
A földcsere melletti lobbizás közben a Talentishez közeli magánszemélyek a HKG-s dolgozók földjeiből is bevásároltak. A bicskei földhivatal ügyintézői máig emlékeznek arra a fiatalemberre, aki 2001-2002 fordulóján „harmincasával hordta be” az adásvételi szerződéseket olyan ún. húsz aranykoronás földekre, amikhez a tulajdonosaik még a HKG részvénytársasággá alakulása során jutottak hozzá, és ami sokuknak az egyetlen vagyona volt. Az akkor 24 éves Szabó Lehel – aki csak egy volt azon felvásárlók közül, akik eladásra bírták a helybélieket – annak idején három olyan társaságnak is tagja volt, amelyben S. Nagy Sándor – Kenyeres Sándor Mammutos üzlettársa – fia is aktív volt. Hogy hol és mennyi földet szereztek így a későbbi tudásvölgy számára, pontosan nem tudni.

De nyilván nem vásárolnak annyi földet, ha nem bíznak abban, hogy a kis parcellákkal határos nagy földek, vagyis a HKG területei előbb-utóbb az övék lesznek. A gazdaság privatizációjának előkészítése 1999 nyarára nyúlik vissza, amikor a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt. képviselője, Szabó Csaba előbb elismerését fejezte ki a társaság „vezetésének, dolgozói kollektívájának” „magas színvonalú munkájukért” – áll a közgyűlési jegyzőkönyvben –, majd leváltotta az igazgatóságot. Köztük Göndöcs Gábort, aki húsz évig volt dolgozója és tíz éve vezetője a „minta” előtaggal büszkélkedő, stabil lábakon álló gazdaságnak. Utóda, Bognár Sándor a HKG főkönyvelőjéből lett vezérigazgató. A váltást gyors leépülés követte; a dolgozói részvények nagy része pillanatok alatt az ÁPV-re szállt, az ÁPV pedig átadta a részvénycsomagot a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB), amire a korábban tartós állami tulajdonban őrzött tizenkét gazdaság privatizációjáról szóló, 2001. március 14-i kormányhatározat jogosította fel. Mégpedig térítésmentesen, mert erre meg, „kivételesen indokolt esetben” a privatizációs törvény adott lehetőséget.

A kormány elvben a dolgozók vagyonhoz juttatása címén intézkedett, hiszen a részvények felvásárlását az általuk alapított társaságok (vagy ilyen társaságok által létrehozott újabb cégek) számára biztosította. Csakhogy egy kiskapu lehetővé tette, hogy a papírok néhány személy kezében koncentrálódjanak, akik akár túl is adhattak cégükön – innen nézve a kormányhatározat valójában külső érdekcsoportok előtt nyitotta meg az utat, szokatlanul kedvező feltételekkel. Az MFB egyik leányvállalata, az MFB Proxy Kft. révén a Háromhalom Rt.-vel privatizáltatta a HKG-t; e társaság papírjainak többségét viszont két magánszemély – a korábbi főkönyvelő Bognár Sándor és Flier János (felcsúti autóvillamosság-szerelő) – birtokolta egy harmadik cégen keresztül. Az őket váltó, 2003-ban színre lépő tulajdonosnak mindössze Bognárék cégét kellett megszereznie ahhoz, hogy a HKG Rt.-t a magáénak tudja – és törlesztenie az MFB-nél a privatizációs vételárat. Mivel ehhez két év türelmi idő járt (a „dolgozókra tekintettel” egyéb kedvező feltételekkel, például húsz év futamidő, három százalékos kamat), a visszafizetéshez már az új tulajdonosok fogtak hozzá. A vételár a privatizációt megelőző év saját tőkéjének hatvan százaléka, 788,88 millió forint volt.

Helyfoglalás
Időben és térben tehát Kenyeresék számára sok minden kedvezően esett egybe: a földcsere előkészítése, a földvásárlás, a HKG vagyonvesztése, majd a cég továbbadása Bognárék átmeneti jelenlétével. Az ÁPV Zrt. élén pedig – ahol olyan fontos dolgok dőltek el, mint a HKG korábbi vezetésének leváltása és a privatizáció előkészítése – 2001. február 28-ig Gansperger Gyula, a Fidesz egykori főkönyvelője töltötte be az elnök-vezérigazgatói tisztséget. Az elnök ismerte Kenyereséket, hiszen az ÁPV kedvéért több olyan céget hagyott ott 1998 augusztusában, amelyek később a Talentis program befektetői lettek (így a Mammutot akkor többségben tulajdonló Burginvest Rt fb-elnökségét, a Fény Passzázs ügyvezetőségét és a Mantaco fb-tagságát). Gansperger – aki jelenleg a KÉSZ Holding alelnöke – felvetésünkre nem kívánt reagálni.

Fontosak voltak a helyi kapcsolatok is. Az állami földekkel rendelkező, így ezeknél az ügyleteknél kulcsszerepet játszó Magyar Nemzeti Földalap (MNF) Kht. háromtagú felügyelő bizottságába Orbán Viktor Zachariás Józsefet, a HKG közgazdasági igazgatóját nevezte ki. Orbán kapcsolatban volt Bognár Sándorral is, hiszen családja rajta keresztül jutott a HKG határában fekvő ötvennégy hektáros felcsúti birtokhoz. És a fociszeretet Bognáron kívül Flier Jánossal is összekötötte: a két magánosító egymást váltotta az Orbánt is a csapatában tudó Felcsút SE vezetőségében.

Takács Ernő nem lát semmiféle nagy „fideszes” összeesküvést a tulajdonhoz jutásuk mögött. Pechükre az történt – érvel –, hogy „pont akkor privatizálták a HKG-t”, amikor ők éppen e gazdaság földjeiben ismerték fel a tudásvölgy ideális helyszínét. „Hiszen ki az, aki inkább bérlővel vásárol lakást, mint üresen?” De ha már így alakult, Takácsék megállapodtak a HKG vezetőivel: ha a természetvédelmi területeket elcserélik a HKG földjeire, Bognárék számára levonulási területet biztosítanak. Ezért volt szükség a Bicskei Mezőgazdasági Rt.-re (ahol a későbbi talentisesek már 2001 végén birtokon belül voltak) és a vértesacsai agrárszövetkezetre (amihez meg Bognárék jutottak hozzá a HKG vagyonából, három kft.-n keresztül). A Herceghalom-Bicske / Vértesacsa transzfer végül földcsere nélkül is megszületett, de Bognárék csak akkor adták át a HKG Rt.-t, miután Takácsék hiteleztek nekik (mert a 2002-es kormányváltást követő „kedvezőtlen politikai klímában pénzügyi csávába kerültek” – fogalmaz Takács). A hitel fedezete a HKG részvénypakettje volt (ami közel félmilliárd forintot ér), így Bognárék nemcsak agrárcégekhez, hanem pénzhez is jutottak. A talentisesek pedig – Major Tamás és Tóth György személyében – 2003 májusában kerültek a társaság vezetőségébe; ezt követően Bognár Sándor még fél évig vezérigazgató maradt. Bognár, aki manapság a bicskei gazdaság igazgatóságának elnöke, frappáns magyarázattal szolgált a fenti tranzakció-sorozatra: „Régen volt.” És ennél többet nem is akart hozzátenni.
Ami a földcserét illeti: a szocialisták, akik a kormányváltás előtt több interpellációban is kifogásolták a tizenkét agrártársaság privatizációját (Veres János majd Keller László), és kormányra kerülésük után a folyamat visszafordításán dolgoztak. Többször is nekifutottak: először a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálódott, majd a földalap indított próbapert a HKG ötven éves haszonbérleti szerződése ellen; végül az Orbán-család gazdagodását firtató parlamenti vizsgálóbizottságot foglalkoztatta, jogszerűen jutott-e az exminiszterelnök felesége a felcsúti birtokhoz a Bognár által szerzett zsákmányból. Egyik sem járt számottevő eredménnyel. A szocialista-liberális koalíció mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy a felajánlott természetvédelmi területek értéke nem mérhető a HKG zsíros földjeiéhez. Benedek Fülöp címzetes földbirtokpolitikai kormánybiztos 2003 őszén jelezte, hogy más helyen szívesen felajánlanak csereföldet a projekt számára, csak ne a legmagasabb aranykorona értékű földet építsék be (erről lásd: A beláthatatlan régió, Magyar Narancs, 2003. július 31.). Manapság a Talentis azért lobbizik, hogy projektenként vásárolhasson földet, és arról is szólnak hírek, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) puhult az irányukban. Ezt az értesülést azonban Benedek Fülöp immár FVM szakállamtitkári minőségében cáfolta: „jelenleg nincs napirenden” a bérelt földek értékesítése – üzente, miután öt héten keresztül hiába próbáltunk személyes találkozót szervezni vele.

Tőr a zöld szívbe
„Elhibázott döntés volt ipari csarnokkal indítani a programot” – tartja ma Gauder Péter, aki 2006 őszén hagyta ott a Talentisnek dolgozó tanácsadó céget egy fővárosi urbanisztikai társaság, a Studio Metropolitana ügyvezetői székéért. A magyar Szilícium-völgy első kapavágása Herceghalom határában, a „Magyarország legnagyobb logisztikai központjaként” hirdetett Agrogate építésén történt 2005 novemberében; az eseményen Kóka János gazdasági miniszter és az MTA elnöke is megjelent. Noha Kenyeresék sosem mondtak le a földtranzakcióról, nem is várhattak örökké. Ezért új forgatókönyvet kellett írniuk, amely gyorsan megtérülő projektekkel is számolt. Látszatra még az eredeti alapján pergett a film, amikor 2004-ben, az Archinovum című kétfordulós nemzetközi ötletpályázaton keresték a tervezett funkciók ideális elhelyezését a térségben. Első díjat nem osztottak ki. A megosztott második helyre viszont két olyan terv került, amely világossá tette: a térség jövője szempontjából kívánatos, ha a települések, még ha a korábbinál sűrűbben lakott gyűrűként is, továbbra is egy zöld medencét ölelnének körül („the green heart” – keresztelte el a holland pályázó). Mire azonban 2005 februárjában megszületett a pályázat eredménye, a valóság régen túllépett rajta. A herceghalmi településrendezési terv már 2004 decemberében, a zsámbéki módosítása pedig 2005 júniusában készült el, s e kettő tette lehetővé, hogy az Agrogate beruházása – a zöld szív közepében – elindulhasson (ehhez ld. a Mesterterv című keretest).

A Talentis területi igényeinek ekkor már akadtak szocialista támogatói is. Ez a Budapesti Agglomerációs Törvény (BART) 2005-ös parlamenti tárgyalásakor derült ki. A Pest megyei zónában távlatosan fejlesztésre szánt (mint említettük, nagyrészt állami) termőföldet sürgősen át kellett soroltatni fejleszthető területté, hiszen a törvény öt évre korlátozza a települések mozgásterét. (Ez egyébként csak a szándékot tükrözi, építési jog nem jár vele.) Úgy 1800 hektár átsorolása mellett a parlamenti vita során a Puch László vezette gazdasági bizottság állt ki. „A Talentis Program nemcsak a kistérségnek, hanem a Közép-Magyarországi régiónak és a Közép-Dunántúli régiónak is kiemelt fejlesztési programja, megvalósítását valamennyi politikai párt és a Magyar Tudományos Akadémia is támogatja” – érvelt a párt pénztárnoka egyik módosító indítványában. A nagy földigényből Keller László szocialista országgyűlési képviselő a zárószavazás előtti módosító indítványával faragott vissza. Érvei szerint – melyeket Schnaider László herceghalmi polgármester levele is erősített – a Talentis programja megalapozatlan és nem vág egybe az egyes települések érdekeivel. Szántó János, a Zsámbéki Medence Regionális Területfejlesztési Társulás (Zsámert) elnöke, Bicske szocialista polgármestere, 2006 óta az Országgyűlés gazdasági bizottságának a tagja viszont a Talentisről kedvező cikkeket író zsambekimedence.hu-nak azt nyilatkozta, hogy meg kell érteni a befektetőket is: egy dolog a vízió, s másik a piac. Az Országgyűlés végül megszavazta Keller indítványát, a települések pedig a törvény elfogadása és hatályba lépése között két hónap időt nyertek arra, hogy módosítsák a szabályzataikat. A Talentis érdekében így is összesen 1400 hektárra mondtak áment.

Dobozkígyó
A helyiek a tönkrement kilátást is fájlalják; elég lepillantani a Nyakas hegyről vagy a Páty-Zsámbék útról a völgybe – mondják. Ez azonban nem sarkallta tettekre a híresen erős érdekérvényesítő Zsámbéki-medence Tájvédelmi Egyesületet, amelynek alelnöke, a pátyi önkormányzati képviselő Zsarnóczay István úgy látja, „értelmetlen felemelni a szavunkat, ha a jogszabályok között nem tudjuk kezelni az ügyet – és ez még mindig jobb, mint egy vegyianyagraktár”. Az Agrogate mellett a DAF nehézteherautógyár régiós alkatrész-elosztó központja is épül, s a szomszédban maga a gyár is telepet létesít – legalábbis így tudja Szénási Zsolt, a Talentis fejlesztési igazgatója, dacára annak, hogy a DAF nemrég kinevezett magyarországi igazgatója, Csobó Péter ezt cáfolta nekünk. Ami biztos: a DAF eddig egy 33 hektáros területet vásárolt a Talentistől üzletrész formájában 3,8 milliárd forintnak megfelelő euróért – olvasható a cégbíróságon fellelhető szerződésben.

A bővülő Agrogate-telep és a DAF mellett további százhetvenhét hektárt soroltak át, immár az állami vagyonból. Ám a településtervezők fogalmai túl rugalmasak ahhoz, hogy az övezetátsorolásokból megjósolhassuk, miként épülnek majd be a területek. Az alkatrész elosztó-központ történetesen vegyes központi övezetben valósul meg, amit a szakszótár kereskedelmi, szolgáltató, oktatási, vendéglátó tevékenységekkel jellemez. Az Agrogate gazdasági-kereskedelmi-szolgáltató funkciót takaró övezetmegjelölése pedig csakúgy megfelel a nagybani piacnak (aminek eredetileg szánták), mint annak, ami végül lett: a Tesco, a Kühne&Nagel és a Raksped raktára. Így csak a települések terveinek ingatag övezetbesorolására hagyatkozhatunk: az M1 zsámbéki szakasza újabb gazdasági fejlesztésre szánt zóna mentén halad, s alig lépjük át Fejér megye határát, a 400 hektáros mányi területet keresztezzük. Ennek háromnegyede Talentis-érdekeltség, noha csak egy húszhektáros terület van a kizárólagos tulajdonukban. Távlatilag a DAF-hoz tartozó motortesztközpont lehet a tulajdonos vagy a bérlő. Aki a térképre pillant, az az autópálya hét kilométeres szakaszán belül nagyjából 700 hektárnyi területre a most csak Biatorbágyig tekergő, raktárakból, irodákból és logisztikai központokból álló dobozkígyó folytatását képzelje el.

Csodaország
A Talentis tudás- és szabadidőközpontját a tervek szerint 2008-ban kezdik építeni. Herceghalom lesz a tudásrégió centruma: kétszeresére duzzadt lakossággal, szolgáltatásokkal, egyetemmel, inkubációs központtal, lakóparkkal, szállodával, modern településközponttal – legalábbis így képzelik. Herceghalom a Metternich uradalom egyik majorságából vált az állami mintagazdaság központjává; közigazgatásilag 1990-ben függetlenedett Biatorbágytól. A község a hetvenes években az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutató Intézet európai szintű fejlesztéseivel (folyékonyműtrágya-előállítás, a Hungahib nevű hibridsertés kinemesítése, illóolajaroma-feldolgozás) lett híres. Őslakosai már húsz-negyven évet is lehúztak a gazdaságban, amikor az erőszakos privatizáció kirántotta alóluk a megélhetést. Most pedig a Talentis ajánlja Herceghalomnak az européer jövőt. „Ez a térség fejlődésre van ítélve” – tárja szét a karját Schnaider László polgármester, aki mindvégig állta a sarat Takács Ernőékkel szemben. „Voltak kemény időszakok. De még mindig kisebb a kockázat a település számára, ha egyetlen fejlesztővel van dolga, mint ha többel.”

A Talentis új várost épít Herceghalmon. Az itteni beruházások értéke csaknem 16 milliárd forint. Az MKB javára – amely már a Mammutnak is bizalmat szavazott – ennek megfelelő értékű jelzálogjog lelhető fel az érintett ingatlanok tulajdoni lapjain. Az üzleti park (Talentis Business Park – TBP) 55 hektárt tölthet meg, ebből jelenleg csak az egykori takarmánykezelő és a szárítóüzem 10 hektáros területe a társaság tulajdona. Tőkéstársként a Budaörsi Innovációs Park (ISC) száll be a TBP-be, amely három éve nemcsak ingatlanfejlesztéssel, hanem innovációs tevékenységek inkubálásával, továbbá kis- és középvállalatok nemzetközi piacra segítésével is foglalkozik. A magánbefektetők által létrehozott ISC gyakorlatilag az egyetlen társaság ma Magyarországon, amely a piacképes innovatív ötleteket – ágazattól függetlenül – a teljes innovációs láncon végigkíséri: a pályázati támogatástól az infrastruktúra biztosításáig és az üzletfejlesztésig. Noha az ipari park betelt Budaörsön, Polgárné Májer Ildikó ügyvezető elsősorban az inkubációs tevékenységgel szeretne Herceghalmon megjelenni.

Herceghalomtól egy-két kilométerre, már Etyek külterülete a szabadidős és oktatási, k+f aktivitások kiszemelt helyszíne. E domboktól relatíve távol bővül az ország leggazdagabb embere, Demján Sándor Korda Stúdiója. (Demján vagyonát 260, Kenyeresét 11,5 milliárdra taksálja a Napi Gazdaság 2007-es százas toplistája.) Mindkettejüket ismerő forrásaink szerint nem zavarják egymás vizeit. A környéken uralkodó egyik vélemény az, hogy Demján „kitalálta és megcsinálta a filmstúdiót, Kenyeres viszont kiszámíthatatlan, máig nem tudni pontosan, mire készül”. Szénási Zsolt fejlesztési igazgató szerint a következőkre: a Richárd major területén a The Park fantázianéven futó 660 hektáros (hat és fél városligetnyi) szabadidőpark lesz. Az Erick van Egeraat építésziroda tanulmánytervén egyebek közt egy termálforrásra épülő vízi témapark, Lego park, egy gigantikus Csodák Palotája, Hungarikum park és golfpálya látható. Volt szó az ország borait bemutató skanzenről is, de ez a saját nedűikre büszke etyeki gazdáknál kiverte a biztosítékot. A hat szállodával, parkerdővel ellátott leendő szabadidőpark akár egy-egy hétre is itt tartaná a vendégeit.

A közeli dombtetőn meghúzódó Dávid major ma is lakott terület, de a részben nyomorult körülmények között élő helybéliek csak novemberben a földhivataltól kaptak értesítést arról, hogy kutatóközpont létesül körülöttük – és jól sejtik, hogy a beruházáshoz az ő ingatlanjaikra is szükség lesz. Ezen a kétszáz hektárt érintő területen létesül a jövő egyetemi campusa, kutatás-fejlesztési központja, ahol két űrtechnológiában járatos cég lehet az első két fecske. Egyikük, a Bonn-Magyarország Kft nemcsak az űrtechnológiát hozná ide az újpesti telephelyéről, hanem ún. kompetenciajoggal is rendelkezne, hogy biztosíthassa a leendő high-tech park színvonalát. Bár a Népszabadság ősszel megírta, bizonytalan, hogy költöznek-e; a cég igazgatója, Solymosi János szerint komolyak a szándékaik, noha könnyebb lenne a dolguk, ha a pályázati források legalább az infrastruktúra-építés költségeit biztosítanák.

Maghasadás
A Talentis egyik alapproblémáját ugyanebben látja Mészáros László, a Talentis University Oktatásszervező Kht. ügyvezetője, aki a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) résztulajdonosa is. A BKF kiköltözéséről ugyan szó van, de kollégium, elővárosi vasút, belső utak, szolgáltatások híján ez legfeljebb távlatos elképzelés. Az eddig akkreditált, és ebben az évben akár el is induló képzések – innováció menedzsment, urbanisztika, hardvermérnök – szerinte új épület nélkül is kitelepülhetnek. Az általános felnőttképzésnek viszont csak akkor van értelme, ha a helyben újonnan létrejövő munkaerőpiac, azaz a betelepülő vállalkozások igénylik azt – ha pedig így alakul, akkor akár egy golfpálya is jól jöhet. Ideális esetben – lásd még: Elmepark – a program szereplői egy helyi hálózatban kapcsolódnak össze: egy-egy speciális szakterületen a szakemberképzéstől a gyártásig minden kéznél van.

A Talentis jelenlegi üzleti modellje szerint a program elsődleges forrásait az üzleti projektek – mint az Agrogate vagy a DAF – biztosítják, amelyek nyereségét részben visszaforgatják a Talentis „szoftvereit” megtestesítő szakmai programokba. A csatlakozó szakmai befektetők projektjeihez a társaság önerővel és ingatlannal járul hozzá. A Talentis azonban még „keresi azt a nagy dobást” – mondja Takács Ernő –, amivel tényleg tudástérséggé válhat a Zsámbéki-medence. Ezért ajánlottak fel száz hektárt Mányon az Európai Spallációs Neutronforrás (ESS) számára, amiről 2003 óta folytattak tárgyalásokat a koncepció gazdájával, Mezei Ferenccel, és a Budapesti Neutronkutató Központ kutatási igazgatójával, Rosta Lászlóval. Az ESS lehetséges magyar helyszínére a gazdasági tárca végül pályázatot írt ki 2007 elején, melyen a Talentis lemaradt Debrecen és Székesfehérvár mögött (december elején derült ki, hogy Magyarország Debrecent viszi a versenybe a svédekkel és a spanyolokkal szemben). Egy ideig szintén ígéretesen alakult a Galambos Józseffel, a Motorola volt ügyvezetőjével és Kapolyi László szocialista nagyvállalkozóval tervezett információtechnológiai üzlet. A nyilvános adatok szerint a Talentis Eurosoft Zrt. a vakok és gyengénlátók speciális igényeire ügyelő személyi helymeghatározási eszközt tervezett a piacra dobni. Ebbe Kapolyi László cége, a System Consulting tízmillió forintnyi részvény erejéig szállt volna be, ám a pénzt már nem fizette ki – az eocén programból, az orosz államadósság lebontásából és az ukrán villamosáram-importból ismert szocdempárti elnököt elnyelte a köd. Galambos szerint – aki ezt követően a Talentis Zrt.-nek és a Kenyeres Sándor által ügyvezetett ciprusi IGN-nek értékesítette a részvényeit –, nem Kapolyin múlt a dolog, hanem a koncepció vált okafogyottá. (Kapolyi nem reagált a megkeresésünkre).

A Talentis az uniós forrásokból sem részesült eddig, de szívesen hivatkoznak arra, hogy a gazdasági bizottság 2004-ben és 2007-ben is kedvezően nyilatkozott róluk, amikor prezentációra járultak elé. Ez nem befolyásolta az Új Magyarország Fejlesztési Tervre (ÚMFT) benyújtott 38 milliárd uniós forrásigényű kiemelt projekt megítélését, amihez tizenhat milliárd forint önerőt vállaltak. A „Talentis Magprojekt” tervét nem is zsűrizték, mert – hangzott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség indoklása – „régiós határokon ível át, és nincs mögötte tárca kezdeményezése” (a régi véleményekről és az újabb fejleményekről lásd a Kételyek és a Remények című kereteseket). Vagyis Kenyeresék minden korábbinál jobban rászorulnak a helyi önkormányzatok által elérhető forrásokra – a 2007. december 5-én az M1 autópálya 21-es kilométerkövénél tartott „projektmustrán” a projektek helyett a pályázati lehetőségekről, s módszertanukról okították ki a polgármestereket és a képviselőket. A pályázatok egyébként kritizálható logikája itt is a közigazgatási határokkal, s nem a régiókon átívelő igényekkel vág egybe. Az uniós településfejlesztési Leader-programra 2005-ben még bárki pályázhatott, második szakasza viszont már kizárja a budapesti agglomerációt. A közoktatási infrastruktúra-fejlesztési forrásokból egyetlen régió sem csoportosít számottevő összegeket egy csonka térségbe.

A kormányzati szereplők hajthatatlansága miatt a program vezetői sokatmondóan vonogatják a vállukat: „A kormánynak fel kellene ismernie, hogy a Talentis Magyarország jövőjét képviseli.” Addig is – gondoljunk egyébként bármit is a földszerzési akciókról és a sajátosan értelmezett tudásvölgy-eszméről – jelentős külső források híján magának a programnak kell kitermelni a pénzt. Így szaporodnak a dobozvárosok és cserélnek gazdát az infrastruktúrával felértékelt ingatlanok. Noha a Zsámbéki-medence többé nem változik vissza dús pannon völggyé, a program idővel megérdemelne egy új fantázianevet.

Keretes írások

Kié a Talentis?
A Talentishez kapcsolódó csaknem harminc cég 2007 nyarán alakult holdinggá, az anyacég a Talentis Ingatlanberuházó Zrt. A korábban Silva System néven futó vállalkozás tartalmazza a 2001 augusztusában 2,5 milliárd forint értékben apportált tudásvölgy know-how-t, valamint ugyanennyi pénztőkét. Igazgatóságában Kenyeres Sándor és Takács Ernő mellett S. Nagy Sándor is helyet foglalt, aki korábban csak befektetőként vállalt szerepet, ám új minőségében sem kívánt nyilatkozni. A változatos típusú társaságokat, melyek között zrt, kft, kht. és termelőszövetkezet egyaránt megtalálható, részben a közös tulajdonosi kör, részben Takács Ernő személye köti össze. A holdinggá alakulással egyidőben tisztult le az addig bonyolult üzletrész-cseréket megélt társaságok háttere: a tíz projektcég mögé direkt vagy áttételes módon a Kenyeres Sándor által ügyvezetett ciprusi bejegyzésű IGN került. A jelen cikk írásakor résztulajdonosokként szereplő ciprusi cégek Kenyereshez és munkatársaihoz, valamint az S. Nagy testvérekhez köthetők (utóbbiaknak kezdettől közel tizennyolc százalékos tulajdonrészük volt a Talentis Zrt.-ben, de az Agrogate-et megvalósító cégbe is beléptek nagyjából húsz százalékkal). A ciprusi cégek részesedési arányának változásából, újak fellépéséből a befektetői kör változására lehet következtetni, de az ő hátterüket nem ismerve az sem tudható, voltaképpen kik finanszírozzák „Közép-Európa első tudásvölgyét”.

Helyi színek
A polgármesterek szerint sosem árt, ha jön egy fejlesztő. Különösen, ha a településközponttól látótávolságon kívül eső helyeken építkezik, mint ahogy a Talentis is. A fejlesztő munkahelyet teremt, iparűzési adót fizet, a képviselőtestület pedig a szabályozási terveken keresztül érvényesíti a település érdekeit. Bognár András, Páty független polgármestere (aki nem rokona Bognár Sándornak) „nagy tisztelője” Kenyereséknek, és sajnálja, hogy a termálfalu meghiúsulása miatt – ami elődje idejére esett, s, mint mondja, „ami megtörtént, az megtörtént” – a program elkerüli az ő birodalmát. A tizennégy Zsámert-településből a Talentis jelenleg négy egymással határosat érint: Mányt, Zsámbékot, Etyeket és Herceghalmot. (Zsámert –Zsámbéki Medence Regionális Területfejlesztési Társulást) A négy főszereplőnek változatos a karaktere: Herceghalmot a gazdaság uralja, Zsámbék a térség kulturális központja, Etyek elválaszthatatlan a bortól – Mány pedig szunnyadó falu hozzájuk képest.
A talentiseseknek a 2006-tal kezdődő a harmadik politikai ciklusuk a helyi képviselőtestületekkel. A polgármestert jellemzően független szervezet adja; a térségben Bicske első embere szocialista, a perbáli fideszes, a töki pedig MIÉP-es. 2002-ig a legtöbb helyen a rendszerváltás kori polgármester tartotta magát, mára csak Biatorbágy és Herceghalom büszkélkedhet ezzel. Azóta instabillá vált a helyi hatalom: polgármesterek jönnek-mennek; Etyeké alig egy év után dobta a lovak közé a gyeplőt az őt ért támadások miatt, Mányé december elején mondott le, szintén személyes okokból. Talán meglepő, de a földrajzi közelség ellenére világok választanak el egymástól két települést – kevés polgármester van tisztában azzal, mi történik a szomszédban – hát még térségi szinten. A települések jó részén egy kevésbé látványos változás is megfigyelhető: fogyatkoznak az őslakosok a képviselők között, s így a prioritások is módosulnak. A milliárdosok falujában, Telkiben egyébként is kuriózum az őslakos; az 1800 lakosú Herceghalomba az ezredforduló táján költöztek be ötszázan, ámbár képviselőt még nem adtak. A fluktuáció miatt egy magánbefektető minden váltás után elölről kezdheti a lobbizást, és amíg a jogszabályok életbe nem lépnek, nem esküdhet meg rá, hogy érvényesülnek az érdekei. Ha viszont elég kitartó, nagyobb lesz a helyismerete, mint egy új polgármesternek vagy képviselőnek.

Polgármester-keringő
Az agglomeráció polgármestereinek 2002 őszén a Régiók Európája című konferencián „ajánlották fel” a régiófejlesztési gondolatot. Az akkori hírek szerint a zsámbéki térség önkormányzatai maguk jelentkeztek, hogy náluk valósuljon meg Közép-Európa első tudásalapú térségfejlesztése; és a csepeli, szentendrei meg egyéb kínálatból a Talentis választása rájuk esett. Persze izgalmas fordulat lett volna más helyszínt választani, hiszen egyetlen adminisztratív mozzanat hiányzott ahhoz, hogy tulajdonhoz jussanak a HKG Rt.-ben. Mint a háttérbeszélgetésekből kiderült, a polgármesterek többségének – akik közül minden második újonc volt – fogalma sem volt arról, hogy addigra már körbevásárolta őket a Talentis. Őket meggyőzte az a négy és fél oldalas vázlat, amely csupa közérdekű fejlesztést listázott: infrastruktúra- és oktatásfejlesztés, akadémiai központ, inkubáció, tudástőzsde, „totemépület”, e-régió, környezetfejlesztés stb. Szántó János, a térség településeit tömörítő Zsámert elnöke szerint nemcsak a program, hanem a vele felajánlott 500 hektáros terület ígérete is vonzó volt. A Talentis ugyanis azzal kecsegtette őket, hogy ha megvalósul a (főszövegben említett) földcsere, akkor a Zsámerttel közösen létrehozott kht. ekkora földapportot hasznosíthatna (a részletek ismeretlenek voltak). 2003. május 22-én a Zsámert belépett a Zsámbéki-medence Térségfejlesztési Kht.-ba, mindössze 720 ezer forintnak megfelelő, huszonnégy százalékos részesedéssel – a többi a Talentis Programiroda Kht.-é lett. Mégpedig azért – mint Takács Ernő kifejtette –, mert a nemzetközi modellekhez hasonlóan egy állami fejlesztési ügynökség is beszállt volna a tudásvölgybe.

Mesterterv
Magyarországon nincs még kialakult gyakorlat a nagyobb léptékű, közigazgatási zónákon átívelő fejlesztések tervezésére. Gauder Péter ezért a Nyugat-Európában bevett ún. mesterterv elkészítését javasolta a Zsámbéki-medencével kapcsolatos elképzelések összehangolására, amit az Archinovum ötletpályázat egyik első helyezettje, a holland Roeleveld Sikkes Architects készített volna el. A mesterterv – amivel egyébként nem jár törvényi kötelezettség – a térség fejlesztésében érintett szereplők szándékait tükrözi, tájékozódásukat segíti. Hiányában csak a fejlesztő láthatja át, mi készül a területen. Noha a Talentis-irodában található egy mesterterv néven futó vázlat, annak újabb költségeket igénylő, szakszerű elkészítésére már nem került sor.

Kételyek
A nagy beruházásokat mindig viták kísérik, ez alól a tudásalapú régiófejlesztés talentises modellje sem kivétel. Lehet, hogy sosem tudjuk meg, ki tippelt jól. Gauder Péter, aki olyan kutatásfejlesztési és innovációs lehetőséget érzékelt Magyarországon, aminek a gyakorlati feltételeit sem szaktudásban, sem helyigényben nem tudják kielégíteni a nagy egyetemek – s aki szerint egy az igényekre gyorsan reagáló fővároshoz közeli centrum erre képes lehetett volna rá? Esetleg a négy évvel ezelőtti szkeptikusok (például Baráth Etele, a Medgyessy-kormány uniós forrásokért felelős államtitkára, vagy Schneller István, Budapest volt főépítésze), akik úgy látták, hogy a Talentis a budapesti tudásközpontok elől szipkázza el a lehetőségeket, ráadásul egy infrastrukturálisan erre felkészületlen zónába?
Bár Kenyeresék 2003-ban a Corvinusszal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és akadémiai kutatóintézetekkel is tárgyaltak (akár komplett karok, intézetek kiköltöztetéséről is), eddig egyetlen intézmény sem nyomta meg a start gombot – így a Talentis nélkülük, üzleti alapon rugaszkodik neki bizonyos speciális képzések elindításának. „Egy ingatlanberuházás lehet zöldmezős, de a semmiből nem lesz szellemi tőke” – tartja ma Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár, aki 2003-ban oktatási miniszterként a felsőoktatás magántámogatásának lehetőségét látta a Talentisben.

Remények
Takács Ernő jelenleg három tényezőtől reméli a fordulatot. A kiemelt projektet átdolgozva újból benyújtották az NFÜ-nek, amiben tizennégy program – beleértve az infrastruktúra-fejlesztéseket is – szerepel. A szakmai programok közül kettőről érezték úgy a Talentis vezetői, hogy már a nyilvánosság előtt is beszélhetnek róluk. Az egyik a főszövegben is említett etyeki Aerospace City, avagy űripari technológia- és tesztközpont; a magyar űrtechnológiai kutatói műhelyek a végszerelési és tesztelési folyamatokat eddig csak hatalmas költségek árán, nyugat-európai központokban tudták elvégezni. A Bonn Magyarország az etyeki centrum első, 2,2 milliárdos költségvetésű szereplője, partnere az e területen legnagyobb nemzetközi játékos, a müncheni IABG. A másik reményteli projekt az Elektronikai Tervező és Kompetencia Központ, aminek ötletével több a piacon egyébként egymással rivalizáló cég – Intel, Ericsson, Mentor Graphics – találta meg a Talentist. A Talentisszel közösen létrehozott konzorcium, amelybe a Bonn Magyarország is beszállt, egy képzési űrt szeretne betölteni a mikroelektronikai tervezés területén, amely a szintén a Zsámbéki-medencébe tervezett hardvermérnök-képzésen végzetteket is ellátná speciális ismeretekkel. Gacsal József, az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatója szerint számos nemzetközi cég megtelepedhetett, vagy itt maradhatott volna Magyarországon, ha ezek a speciális tudások rendelkezésre álltak volna. A program becsült költsége százmillió forint; mindkét projektnél a magyar kormányzat hozzájárulása jelentené a döntő lökést, igaz, anélkül is zajlik az üzleti alapú előkészítésük.