seo
oknyomozó
TASZ Oknyomozó    

Janecskó Kata: Nekik semmit nem jelent az iskolakezdés

Több száz olyan gyerek él Magyarországon, akik nem indulnak szeptember 1-jén iskolába. Nem rajtuk múlik, hogy otthon maradnak. A súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek tankötelesek, tavaly óta joguk is van iskolába járni, csak éppen az iskoláknak nem kötelező felvenni őket. Esélyeik jórészt a szerencsén múlnak, azon, hogy hova születtek és akad-e a közelben őket is befogadó iskola.

Fekete Klári október 23-án lesz 18 éves. Születése után azt mondták az édesanyjának, adja intézetbe, „mert akkor kikísérletezik, mi a baja”. „Az én gyerekem nem kísérleti nyúl, dehogy adom” – döntött akkor Vidéki Antalné. Hiába mondanak bármit, az asszony szerint az orvosok valójában máig nem tudják a pontos választ. A lány mozgáskorlátozott, értelmi fogyatékos, súlyos epilepsziában és még jó néhány járulékos betegségben szenved, „nem beszél, nem jár, ő csak van”. Néhány szót ki tud mondani: na, hagyjál, szia, jaj.

Klári apja a kislány egyéves korában öngyilkos lett. Az asszony most kettesben él súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekével egy XVII. kerületi, tízemeletes panelház földszinti gondnoki lakásában. A lány ideje nagy részét a takarókkal borított franciaágyon fekve tölti. Nem szereti, ha felültetik. Bár van egy, a kerekesszéket félig-meddig pótló babakocsi-félesége, az utcán nem volt három hónapja. Az asszonynak elege lett abból, hogy megbámulják őket az emberek, bántó megjegyzéseket tesznek a lányára, „nem eldugni akarja, hanem megvédeni”.

“Unatkozik, az is biztos”

Klárihoz hetente kétszer jár gyógypedagógus. Ezt a jog otthoni ápolás keretében nyújtott egyéni fejlesztő felkészítésnek nevezi. A gyógypedagógus felülteti az ágyon, a lábát masszírozza, nagy labdát visz neki, hangot adó játékot ad a kezébe, énekel. „A mostani egy aranyos, kedves, de idősödő hölgy, aki nem biztos,hogy úgy bánik Klárival, ahogy kéne” – jegyzi meg az anya.

A látogatások túl hosszúak egyszerre a kislánynak, aki ugyan “kibír egy-másfél órát, de visítva”. Jobb lenne, ha a gyógypedagógus minden nap jönne, rövidebb időre. „Még örüljek, hogy ő is van”- mondja az anya, mert volt már sokkal rosszabb is. Klári körül jó néhány gyógypedagógus megfordult. Volt, akit nagyon szerettek, de ő elment szülni, és volt olyan is, akinek hosszú műkörme volt, megsértette Klári hátát, „persze, hogy nem tornázott vele”. „Most fájdalmai nincsenek, de hogy unatkozik, az is biztos” – néz a lányára.
Szeptember elseje, az iskolakezdés napja nekik nem jelent semmit, Klári soha nem volt iskolás. Észrevétlenül ment el mellettük a 2010/2011-es tanév is, az első, amelyben a törvény már garantálta a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek jogát arra, hogy iskolába járhassanak, azaz úgynevezett fejlesztő iskolai oktatást vegyenek igénybe. Klárin kívül azonban még több száz – hozzá hasonló - gyerek van, akinek az életében nem hozott ez semmilyen változást.
A képezhetetlenségtől a tankötelezettségig

Azoknak az éveknek a nagy részét, amikor a velük egykorúak iskolába jártak, Klári és a hozzá hasonló gyerekek „képzési kötelezettként” töltötték el. Ezt a kategóriát 1993-ban, az Antal-kormány idején vezették be a tankötelezettség analógiájára, de az azzal járó számon kérhető oktatási jogok kihagyásával. Ez is előrelépés volt ahhoz képest, hogy a rendszerváltás előtt a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek hivatalosan is képezhetetlennek számítottak. A gyerekek 1993-tól már némi gyógypedagógiai foglalkozásban részesültek, de az iskolarendszeren kívül.

2006-ig kellett várni az újabb változásra: az országgyűlés módosította a közoktatási törvényt, elismerte a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek tankötelezettségét, és megteremtette az elvi lehetőséget arra, hogy igénybe vegyenek egy új közoktatási szolgáltatást: a fejlesztő iskolai oktatást. A folyamat következő lépcsőjéhez tavaly értünk el: 2010 szeptember 1-jétől már kötelező megszervezni a fejlesztő iskolai oktatást.

A fejlesztő iskolai oktatásból kimaradó gyerekek olyan esélytől, lehetőségtől esnek el, amit másképpen aligha lehet pótolni. A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek túlnyomó többsége fejlesztő iskolában sem tanul meg írni-olvasni, történelmi évszámokat sorolni vagy matematikai egyenleteket megoldani. Az életminőségük, képességeik azonban számottevően javulnak, ha hozzáértők foglalkoznak velük napi rendszerességgel, közösségben lehetnek, és nem utolsósorban kivehetik a részüket azokból a mindennapi élményekből – kirándulásokból, ünnepségekből - , amelyeket ép társaik esetében természetesnek vesz mindenki.

Toll, zászló, Nemzeti dal

A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek sokfélék. A közös bennük az, hogy minimum két területen súlyos zavart mutattak ki náluk. A károsodott terület lehet a kommunikáció, a beszéd, a mozgás, az értelem vagy az érzékelés-észlelés. A kettő egyike legtöbbször az értelem, de vannak súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek, akik például kerekesszékhez kötve, némán élnek, de értelmük ép. A fejlesztésben egyénenként mások a célkitűzések, mást jelent a sikerélmény. Találkoztunk olyan kislánnyal, aki alig tudja mozdítani a kezét, hangképzésre nem képes, de jó esélye van arra, hogy betűkből szavakat tudjon majd kirakni. Másoknál az a reális várakozás, hogy képekre – például ételek fotóira vagy a sétálást jelképező cipő rajzára – mutatva ki tudják fejezni, mit szeretnének.
A világot és magukat az érzékszerveken, tapasztalatokon keresztül ismertetik meg a gyerekekkel, a legtöbbször ünnepkörökhöz, évszakokhoz igazodva. Ősszel faleveleket, terméseket visznek nekik, tavasszal madárcsicsergést hallgatnak, virágot locsolgatnak, Márton-napon tollat tapintanak, ludas énekeket hallgatnak, megnézik filmen a Ludas Matyit, március 15-én zászlót festenek, és volt olyan tanuló is, aki megtanulta a Nemzeti dal első versszakát, sorolták a példákat a fejlesztő iskolai csoportokban dolgozó szakemberek. A lényeg, hogy az adott témát nagyon sokfelé szétboncolgatják: elmondják, láttatják, megérintetik.

Ha nevet, ő is nevet

A fejlesztő iskolai oktatást nem különálló, csak erre a célra létrehozott külön intézményekben végzik. Ezt inkább szolgáltatásként érdemes felfogni, amit már meglévő intézményekben lehet megszervezni, legfeljebb hatfős csoportokban, heti húsz órában.

„Fejlődik a szociális kapcsolatteremtő képességük, a figyelmük. Kapcsolatba próbálnak lépni egymással. A közös játék náluk nem olyan, mint ép vagy kevésbé sérült társaiknál, sok esetben azt is sikernek éljük meg, ha csupán csak észreveszik egymást, figyelemmel kísérik társuk mozdulatait, hangadását. Amikor beteges időszak volt, és csak ketten-hárman voltak jelen a csoportban, meg voltak zavarodva, kevésbé volt ingerdús a környezet” – mondja László Tímea gyógypedagógus, aki évek óta foglalkozik súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekekkel, most épp a Bártfai utcai korai fejlesztő óvodásaival. A másik gyerek sok esetben sokkal motiválóbb számukra, mint bármelyik felnőtt, folytatja. Az óvodás csoportba, amelyet most vezet, jár egy kisfiú, aki imádja az egyik kislányt. Ha nevet, ő is nevet, hangpárbeszéd, játék alakul ki köztük, szókezdeményeket tanul tőle.
Énekeljen a bohóc

Figyelj! – ezt a szót hallani legtöbbször a Budapesti Korai Fejlesztő Központ Bártfai utcai óvodás csoportban. Nincs köze rendreutasításhoz vagy rosszalló figyelmeztetéshez. Sajátos hangsúllyal mondják ki a felnőttek, leginkább úgy, ahogy bűvészek harangozzák be a közönségnek a mutatványukat, mintha valami óriási, különleges dolog készülődne, amiről nem lehet lemaradni. A csoportban ez a „figyelj” a felvezetés minden apró történéshez.

A fejlesztő iskolai oktatás egyik úttörője volt ez az intézmény, ahol már 2003 októberében létrejött egy iskola-előkészítő csoport súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekeknek. Bevált módszereikről vett példát több új, tavaly indult fejlesztő iskola.

A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek fejlesztésében rendkívül fontos az ismétlődés, az állandóság. Ez alakítja a napi-és a hetirendet is. A nap mindig köszöntőkörrel indul. A gyerekeket körbe ültetik a lecsúszást megakadályozó támasztékkal ellátott, speciális kisszékeken. Aki így is bizonytalanul ül, kirögzítik, aki nem tud ülni, fekszik. A felnőttek egyesével köszöntik őket, mindenkinek jár üdvözlő csilingelés hangvillával. A köszöntőkör fő attrakciója egy bohócbáb, a bohóc személyre szabottan énekel az összes gyereknek, ismert gyerekdalokba szövi bele a megszólított nevét. Mindenkit megkérnek, hogy teljesítsen egy apróbb feladatot, természetesen az adott gyerek képességeiből kiindulva, a bohóc énekéért: kiabáljon, fogja meg a bohócot, vagy éppen csak annyit, hogy mozdítsa meg a kezét, ha szeretné, hogy énekeljen a bohóc.

A következő programot előre jelzi, hogy megszólal a „Jaj de jó, a habos sütemény” a hangszóróból. Az evés lassan megy, falatonként, minden gyerek egy felnőtt teljes figyelmét igényli. Evés után jön a csoportfoglalkozás. A szerda az észlelés-érzékelés napja. Ott járttunkkor épp a testrészekről van szó, a nevelők vezetik az óvodások kezét, hogy meglegyen a fül, az orr, és a többi. Később előkerül egy tál eper és egy doboz fagyi, a gyerekek megszagolják, megtapintják az ételeket, meghallgatják a turmixgép zaját, megízlelik a fagyit és az epret együtt és külön-külön is. Észlelnek, érzékelnek, tapasztalnak. Tanulnak.

“Végre van egy kis szabadságuk”

A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek nevelése – minden forrásunk ugyanúgy fogalmazta meg - 24 órás szolgálatot jelent. A gyerek megszületése után emiatt valamelyik szülőnek abba kell hagynia a munkát, az egyik kereső kiesése pedig nagyon sokszor a család gyors elszegényedéséhez vezet. A Kézenfogva Alapítvány 2004-ben publikált - kérdőíves kutatáson alapuló – jelentése rámutatott, hogy a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyereket nevelő családok 74,4 százalékának jövedelme létminimum alatt volt, 73,2 százalékuk a szegénységi küszöb alatt élt.
A nemzeti-erőforrás minisztérium adatai szerint a 2010/2011-es tanévben összesen 2057, öt és huszonhárom év közötti gyerek és fiatal részesült fejlesztő felkészítésben vagy fejlesztő iskolai oktatásban. Közülük 1771-en voltak tanköteles korúak, vagyis a hat és tizennyolc év közöttiek. 42,7 százalékuk - 757 gyerek - nem járt iskolába, hanem egyéni fejlesztő felkészítésben részesült. Csoportokban, közösségben 1014-en tanultak.

Ezt a problémát a fejlesztő iskolai oktatás heti húszórás időkerete sem képes megoldani. „Nem tudom, a törvényalkotó hogy gondolta, hogy csak 20 óra. Az lett volna a lényeg, hogy azok a szülők, akik eddig otthon voltak, és gondozták a gyereket, vissza tudjanak menni dolgozni. Így nem tud elmenni, még négy órában sem tud dolgozni. Viszont örülünk neki, hogy egyáltalán van ilyen törvény. Mióta ide járnak a gyerekek, a szülőkön is látom, hogy boldogabbak, kinyílnak, végre van egy kis szabadságuk” – mondja Lengyel Zoltán, a Friss utcai Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatója, ahol tavaly szeptemberben két csoporttal indult el a fejlesztő iskolai oktatás. Még egy egyéjszakás, ottalvós mininyaralásra is elvitték a gyerekeket, akik soha nem voltak még távol a szüleiktől korábban.

A közoktatási törvény látszólag nagyon rugalmas, a fejlesztő iskolai oktatást sok helyszínen meg lehetne szervezni, nemcsak gyógypedagógiai iskolákban, hanem akár például bölcsődékben, fogyatékosok nappali intézményeiben, korai fejlesztőkben is. Míg azonban a lehetőségek sora hosszú, a kikényszeríthetőség hiányzik mellőlük.

“Félnek tőlük”

A törvény még a legkézenfekvőbb választásnak látszó intézményeket, a gyógypedagógiai iskolákat sem kötelezi arra, hogy befogadják a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekeket. A gyógypedagógia iskolák nagy része pedig önként nem is lépett. „Félnek tőlük. Se nyitott, az erre a célra képzett szakembereik nincsenek, se speciális eszközeik, s nincsenek is a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek oktatására, nevelésére, fejlesztő gondozására felkészülve” – véli László Tímea. A Bártfai utcai óvodások szülei már most aggódnak, mi lesz, ha kinövik az intézményt. Még ha sikerül is találni fejlesztő iskolai oktatást biztosító helyet, a színvonal nem egyenletes. „Sokszor nem oktatásról, fejlesztő gondoskodásról van szó az intézményes ellátás során, hanem csupán csak gondozásról, ellátásról (tisztába teszik, megetetik őket). És van olyan intézmény is, ahol erre se fektetnek megfelelő minőségű hangsúlyt, az konkrétan az elfekvő szint”, teszi hozzá a gyógypedagógus.

Az országban körülbelül négyszáz gyógypedagógiai általános iskola működik, de ezeknek csak töredékében van fejlesztő iskolai oktatás. Súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek fejlesztésével összesen 162 intézmény foglalkozik 180 feladat-ellátási helyen, de ebben benne vannak az öt éves kor alattiakra specializálódott, úgynevezett korai fejlesztést végző intézmények is. Az Oktatási Hivataltól megkaptuk a tanköteles korú gyerekek – egyéni vagy csoportos - fejlesztő felkészítését végző intézmények listáját. 107 intézmény szerepel rajta, és ezek sem mind gyógypedagógiai iskolák. Ebben a 107-ben benne van az összes olyan más típusú intézmény is, ahol fejlesztő felkészítés elképzelhető: a gyógypedagógiai iskolákon kívül a bölcsődék, fogyatékosok nappali intézményei, korai fejlesztők, bentlakásos otthonok.

Albérlet vagy autózás

A súlyosan-halmozottan fogyatékos, tanköteles korú gyerekek fejlesztését vállaló intézmények eloszlása teljesen egyenetlen az országban. Nógrád megyében például egyáltalán nincs fejlesztő felkészítést nyújtó intézmény az Oktatási Hivatal listája szerint. A legrosszabb helyzetben Nógrád után a Veszprém és Vas megyeiek vannak, ezekben a megyékben csak egy-egy ilyen intézmény van. A legszerencsésebbek a Pest megyeiek, mert ezen a területen belül csak Budapesten kilenc intézmény található, a fővároson kívül pedig még további tizenegy. További probléma, hogy ha sok intézmény van is egy megyében, sokszor egy-egy nagyvárosban zsúfolódnak össze, ahelyett, hogy több különböző városba lennének szétszórva, hogy a megyében  élő családok találhassanak egyet viszonylag közel a lakhelyükhöz. A Csongrád megyei kilenc intézmény közül például három Hódmezővásárhelyen, négy Szegeden van.

Ha akadnak is szabad fejlesztő iskolai helyek, a családok számára nagyon nehezen leküzdhető akadályt jelent a mindennapi bejárás. A budapesti Bártfai utcai óvodás csoportban van olyan, akinek a szülei albérletet vettek ki Budapesten ezért, és van, aki a Velencei-tó mellől autózik be minden nap.

A 18 éves Hankó László Máté, Lackó Budapesttől harminc kilométerre, Erdőkertesen él a szüleivel. A látássérült és mozgáskorlátozott, de értelmileg ép fiú a szerencsések közé tartozik, mert óvodába és iskolába is tudott járni, bár az ő idejében fejlesztő iskolai oktatás még nem létezett. A Csillagház nevű gyógypedagógia iskolába járt - a Mozgásjavító Általános Iskola Csillagház tagozata - tíz éven keresztül. Elvben csak budapestiek kerülhettek volna be, de – ahogy a szülei mondják – „a nagykapu mellett ott a kiskapu”, más vidékieknek is sikerült, jöttek Verőcéről, Érdről, Taksonyból. A lehetőségnek ára volt: iskolaidőben Lackó legkevesebb tizenkét órán át „üzemben volt”, télen hajnali öt körül kellett kelnie.
Humán beállítottságú ifjú

Lackó “korán jött”, a 27. héten, egy pünkösd vasárnap. Oxigénhiányos állapotba került a születésekor, látássérülését pedig az inkubátorban szerezte, a túl nagy dózisban adagolt oxigéntől. Az orvos azt mondta, nem fogja túlélni. Amikor kicsi volt, még az óvoda előtt, a szülei végigzongoráztak sok mindent. “A Laci három éves koráig úgy élt, hogy reggel beraktam az autóba, mindenféle fejlesztésre, víziterápiára, lovagolni jártunk” – emlékszik vissza az édesanyja. Szerinte csak egy szelete a problémának az iskolák és az oktatók gyógypedagógiai ismereteinek hiánya. A nagyobb baj az, hogy minden sérült gyerek más és más, egyik számára ez, másnak más a legjobb.

Lackó születése után édesanyja nem tudott visszamenni az eredeti munkahelyére, de később talált részmunkaidős állást egy veresegyházi idősotthonban, és ő lett az elnöke az erdőkertesi Sérültek, Halmozottan Sérültek és Segítőik Szövetségének. Édesapja, aki külkereskedőként dolgozott, 2007-ben nyugdíjba ment, miután “kezdett súlyos egyéniség lenni” Lackó, és a hetven kilós fiú segítése “négykezes zongorajáték lett”.

A gyerek – ahogy az apja fogalmaz – “humán beállítottságú ifjúvá” nőtt. Iskolásként számos szavalóversenyen indult, sorra hozta az első, második, harmadik helyezéseket. Előadott Ady Endrét, Fekete Istvánt, Arany Jánost, Petőfitől az Arany Lacinak-ot. „Mindenkitől szeretek verset szavalni” – válaszolja Laci, mikor a kedvencéről kérdezem. Miután a Csillagházat kinőtte, az Addetur Alapítvány szakiskolájában tanult tovább, papíron női varrónő szakon, bár a keze sérültsége miatt varrni nem tudott. Lackóval otthon is sokat gyakoroltak, tanultak a szülei, és tudtak neki speciális számítógépet is venni. Miközben az erdőkertesi, akadálymentesített családi ház kertjében beszélgetünk, édesapja angolul szól Lackóhoz, ő pedig válaszol. Az angollal nem az általános iskolában találkozott, ott nem volt nyelvoktatás. “Három hónaposan kapta az első angol mesét. Így ingyen megtanul” – magyarázza az apja. A szülők azt remélik, három-négy éven belül Lackónak sikerül eljutnia az érettségiig, és később a nyelvismeretével lehetne belőle recepciós.

Ára van

Hogy hol indul és hol nem fejlesztő iskolai oktatás, az nagyrészt az önkormányzatok felelőssége a közoktatási törvény szerint. A finanszírozás nehézsége mint gátló tényező már akkor előkerült, amikor elindultak az első fejlesztő iskolai csoportok az országban.

A Nemzetierőforrás-minisztérium tájékoztatása szerint mivel a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek fejlesztő iskolai oktatása több tárca költségvetésében jelenik meg, ezért arra nem adható pontos válasz, hogy a fejlesztő oktatás összesen mennyibe került. Az egy gyermekre, tanulóra jutó fajlagos ráfordítás nagyságát pedig további számos tényező befolyásolja, például az épület adottságaiból fakadó dologi kiadások, vagy az alkalmazottak életkora, besorolás szerinti bére. Tehát a kérdésre konkrét választ egy-egy intézmény adhat s a válasz csak az adott intézményre lesz igaz – írták.

Jelezték, de hiába

Annyi biztosnak tűnik, hogy nem elhanyagolható összegekről van szó. A budapesti Friss utcai gyógypedagógiai iskola igazgatója, Lengyel Zoltán hálásan beszél a fővárosi önkormányzatról. Ők 62,5 millió forintot kaptak arra, hogy megteremtsék a fejlesztő iskolai oktatás személyi, tárgyi feltételeit. Ebből a pénzből tudtak liftet építtetni az iskolába, kialakítottak 2 csoportszobát, egy mozgásfejlesztő szobát és két terápiás szobát, lett akadálymentes fürdőszoba víz alatti sugármasszázst nyújtó tangentorkáddal, megvették a speciális bútorokat, eszközöket. Vásároltak egy kerekesszékes emberek szállítására is alkalmas speciális járművet.

A film 2010 augusztusában készült el.

Az önkormányzati tétlenség szélsőséges példájába ütközött bele a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet, amikor munkatársai 2010 novemberében ellátogattak Szekszárdra, a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézménybe, hogy ellenőrizzék a bentlakásos otthonban élők alkotmányos jogainak érvényesülését. 21 tanköteles gyerek él ott, de az intézmény nem nyújtott fejlesztő iskolai oktatást. Pedig a közoktatási törvény - a fejlesztő iskolai oktatás lehetséges színterei közül egyedüliként - a fogyatékos emberek bentlakásos szociális intézményeit kifejezetten kötelezte arra, hogy hozzanak létre 2010 szeptemberétől fejlesztő iskolai csoportokat.

A TASZ munkatársai rá is kérdeztek Szekszárdon arra, miért nem teljesítették a törvényi kötelezettséget.  „Az intézmény vezetőinek elmondása szerint több alkalommal jelezték a fenntartónak a fejlesztő iskola indításának kötelezettségét, illetve sikertelenül pályáztak a szolgáltatás finanszírozására” – áll a jogvédő szervezet jelentésében.

“Új életforma”

A fogyatékkal élők érdekvédelmi szervezetei szerint egyébként már az is súlyos hiba, hogy a közoktatási törvény pont csak a bentlakásos otthonok esetében teszi számon kérhetővé a fejlesztő iskolai oktatás elindítását. Ez a megoldás szerintük a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek elszigetelését jelenti, és ők szegregált formában nem tanulnak önbecsülést, nehezebben fejlődik a méltóságérzetük. Az érdekvédők szerint inkább arra volna szükség, hogy a gyerekek normál, többségi iskolába, de legalábbis a legközelebbi gyógypedagógiai iskolába járhassanak.
Ugyanakkor ha legalább a bentlakásos otthonok mindegyike teljesítené a törvényi kötelezettségét fejlesztő iskolai csoport indítására, javulna valamelyest az otthonokban élő súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek helyzete. Javítani bőven volna min. Egy tavaly májusi felmérés szerint 567 hat és tizenhét év közötti gyerek élt akkor állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású bentlakásos otthonban, és csak 15 százalékuk, 85 gyerek vett részt fejlesztő iskolai oktatásban, közülük 18-an külső intézményekbe jártak ki. Az 567 gyerek többsége – 459-en – egyéni fejlesztést kapott.

A budaörsi Reménysugár Habilitációs Intézetben tavaly szeptemberben indult az első fejlesztő iskolai csoport. Tanköteles lakóik az intézmény belső jelentése szerint “teljesen új életformát” kaptak azzal, hogy reggeli után „iskolába” mennek. “Az a tapasztalatunk, hogy az összetartozásban, a kommunikációban, az önállóságban, önkiszolgálásban, döntéshozatalban fejlődés mutatkozik mindenkinél” – mondja az intézmény vezetője, Gyene Piroska, aki egyben az ÉFOÉSZ (Értelmi fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége) elnöke is. A fiatalokat kirándulásokra, kiállításokra, színházba vitték, az évet ballaggással zárták. “Sorfalat álltak a többi lakók, ahogy elvonultak, mindenki kis tarisznyával. Énekeltük a ballagóéneket, kaptak oklevelet, próbáltuk megadni a módját” – idézi fel az igazgató. Idén új gyerekekkel indul csoport. “Átmeneti megoldásnak jó ez még évekig, de nyilván az a legnagyobb jó, ha a közösségi lehetőségekben tudnak részt venni” – jegyzi meg Gyene Piroska.
“Nem teljesen harmonizálnak”

Egyelőre nem készült írásos értékelés, nyilvános jelentés az első olyan tanév eredményeiről, amelynek – ha a közoktatási törvény szövegét komolyan vesszük – áttörést kellett volna hoznia a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek iskolába járásában. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár, amikor az év értékelésére kértük, vissszafogottan nyilatkozott. „Azt gondolom, hogy a fejlesztő oktatás kötelezővé tételének legnagyobb jelentősége az, még ha talán kicsit furcsán hangzik is, hogy egyáltalán megszületett a jogszabály” – mondta.

A helyettes államtitkár úgy látja: az emberi jogi, szakmai, gyógypedagógiai szempontok ezen a területen „nem teljesen harmonizálnak” egymással. „Vannak olyan elvek, amelyek abszolút kikezdhetetlenek. Hogy a halmozottan fogyatékos gyerekek iskolába járhatnak, és akármilyen iskolába és közösségbe, ez egy olyan etikai érték, ami teljesen egyértelmű mindenki számára. Egyrészt nem biztos, hogy ezt meg lehet valósítani. Másrészt egyáltalán nem biztos, hogy amit az ember jogi és etikai érzéke igazságosnak tart, az feltétlenül jó is” – fogalmazott.
“Nem az az integrálás”
Nem a gyógypedagógusok és az intézmények korlátai, ellenkezése szab határt a helyettes államtitkár szerint a minden gyerekre kiterjedő fejlesztő iskolai oktatás megvalósulásnak. Sokkal inkább az, hogy az adott gyermek „mire képes, mire van szüksége, és mindez mennyire biztosítható számára”.

A fejlesztő iskolai oktatást Gloviczki Zoltán szerint azért sem érdemes jogi eszközökkel kikényszeríteni, mert a valódi értelemben vett integrált oktatás ettől még nem valósulna meg. „Nem az az integrálás, ha valakit behelyezünk egy ép közegbe. Az csupán egyik feltétele az integrálásának. Ha egy súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerek integrált osztályba kerül, az csak nagyon kevés helyen jelenti azt, hogy érdemben foglalkoznak velük” – mondta.

A megoldást erre a problémára az érdekvédők a gyógypedagógus-képzés átalakításában látják. Az ÉFOÉSZ szerint nem jó, hogy a pedagógusképzésen belül elkülönül a gyógypedagógusképzés. “Minden pedagógus kellene hogy kapjon tudást, információt a fogyatékos emberekről, a rehabilitációjukról, a velük való foglalkozásról” – mondta az ÉFOÉSZ elnöke.

Tanuljon a szülő?

A kormány egyelőre más irányba indulna. Érdeklődtünk a Nemzetierőforrás-minisztériumnál arról, mi a kormány stratégiája a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek ügyében; milyen terveik vannak, hogy iskolába járhassanak azok is, akik most nem tudnak, bár joguk lenne hozzá.

A tárcától kapott tájékoztatás szerint  "a tapasztalatok elemzése után vizsgálják meg az alternatívák jogszabályi és gyakorlati megteremtésének lehetőségét". Példaként említették, hogy havi három vagy kéthavonta öt napon át speciális ellátásban részesülhetnének ezek a gyerekek. A szüleiket egy megfelelő feltételekkel rendelkező intézményben egyénre szabott tanácsokkal látnák el, otthon is alkalmazható fejlesztési eljárásokkal ismertetnék meg. Megtanítanák például arra, hogyan kell használni a speciális eszközöket, amelyeket ki is lehetne kölcsönözni.

„Nem biztos, hogy a szülőknek az az igazi segítség, ha azt mondjuk, az ő gyerekük ugyanolyan, mint a többi. Sokkal több gyakorlati haszonnal jár, ha megnézzük, mire van szükségük valójában ahhoz, hogy gyermekük valóban elérje képességeinek maximumát. Olyasmin is érdemes gondolkodni, hogy az iskolai ellátás helyett ahhoz adjunk segítséget, hogy a szülő otthon, a családi környezetben is segíthessen a fejlesztésben” – fogalmazott Gloviczki Zoltán.
“Nyilván nagyon fontos a szülők, a közeli családtagok véleménye, de nem szabad elfelejteni, hogy az sokszor nem ugyanaz az igény, mint ami a fogyatékos személy igénye" – jegyezte meg az ÉFOÉSZ ügyvezető igazgatója, Kovács Melinda. A szervezet elnöke, Gyene Piroska is kételkedik ezzel az iránnyal kapcsolatban. Azt feltétlenül támogatandónak tartja, hogy a szülőket is tanítsák, segítsék. „Viszont a szülőt nem biztos, hogy számon lehet kérni, nem biztos, hogy erre minden szülő alkalmas” – mondta. Ráadásul, tette hozzá, ezek a gyerekek így végképp elszigetelődnének. Megismételte: jobb lenne, ha inkább a meglévő iskolákba járhatnának, szerinte „kicsi átképzéssel, kicsi tanfolyammal” szakemberek, hozzájuk értő pedagógusok is kerülnének.

Folyamatos stratégiai feladat

A kormány egyelőre nem tervezi, hogy a szülők munkába állásának elősegítése érdekében kibővítse a fejlesztő iskolai oktatás heti húszórás időkeretét. A közoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint a szülők tehermentesítése “abszolút releváns szempont”, ám ez sokkal inkább szociális szolgáltatás, mint iskolai feladat.

Az Orbán-kormány nem kapott sok útravalót elődjétől a fejlesztő iskolai oktatás ügyében. 2010 tavaszán, fél évvel a szeptember 1-jei váltás előtt a volt oktatási és kulturális minisztérium 227 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyve tizenkét szót vesztegetett a témára, a „folyamatos stratégiai feladatok” felsorolásában szerepel „a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek fejlesztő iskolai oktatását biztosító hálózat kialakulásának támogatása”.

A kormányváltás után elkezdődött a közoktatás megújításának előkészítése, formálódik az új köznevelési törvény, de ez nem tér ki erre a kérdésre – tudtuk meg Gloviczki Zoltántól.  „A fejlesztő iskolai oktatás kérdése a kormány ez évi napirendjén nem szerepel önálló témaként” – válaszolta érdeklődésünkre a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtóosztályának munkatársa. Azonban az Országos Fogyatékosügyi Program középtávú intézkedési tervéről szóló beszámoló, és a következő középtávú intézkedési terv a fogyatékossággal élő népességnek ezt a csoportját is érinti, és ezeket a kormány is tárgyalja – tette hozzá.

Reményekre adhat okot egy másik, a fogyatékkal élők hosszú távú kilátásait alapvetően befolyásoló dokumentum, amelyet július 22-én tett közzé a kormány. Elkészült az a harminc évre előre, 2041-ig tervező stratégia, amely a fogyatékos emberek bentlakásos tömegotthonainak felszámolásáról, az intézményi férőhelyek kiváltásról szól. A stratégia megfogalmazza azt a célt, hogy – a fogyatékos emberek integrációját elősegítendő  – a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek és fiatalok is a közoktatási intézményrendszerben teljesítsék tankötelezettségüket. A stratégia szerint a tömegotthonok férőhelyeinek kiváltásával egyidejűleg meg kell szüntetni a szociális intézményrendszerben biztosított közoktatási ellátást, és „a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek nevelésével, oktatásával járó többlet feladatokhoz szükséges szakmai, személyi és tárgyi feltételeket a gyógypedagógiai nevelésben, oktatásban részt vevő iskolákban kell biztosítani.”

A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek esélyei most még viszont jórészt a szerencsén múlnak, hogy hova születtek: akad-e közelben őket is befogadó iskola, és van-e ott még hely.

A cikk a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet Oknyomozó Programjának támogatásával készült.
A Cikk megjelent az Indexen 2011. szeptember 1-én. 
 

Hozzászólások

Beküldte Név nélkül (nem ellenőrzött) - 2012. február 28. 13.50

Beküldte itsolexpert (nem ellenőrzött) - 2013. április 20. 10.00

Új hozzászólás